Kósa Lajos: szinte egyetlen pontja sem stimmel a jelentésnek

Szinte egyetlen pontja sem stimmel a Sargentini-jelentésnek, amelyről "üvölt", hogy már maga az ítélet - mondta Kósa Lajos, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.A kormánypárti politikus szerint sok a valótlanság és a pontatlanság a jelentésben, amelynek célja az, hogy megtörjék a magyar kormány, illetve az ország ellenállását. "Magyarország szemmel láthatóan eltökélte magát, és azt mondta, hogy mi nem leszünk bevándorlóország, mi megvédjünk a határainkat" - hangsúlyozta.

   
Hozzátette, nincs szükség arra, hogy elvegyék az országtól azt a jogot, hogy megvédje a saját határait. Kósa Lajos a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, a magyar választók döntő többsége nem akar bevándorlóországot csinálni Magyarországból, hiszen ragaszkodnak keresztény identitásukhoz, kultúrájukhoz. "Azt is látják, hogy az általunk képviselt értékeket a migránsok nem osztják és ez még egy enyhe kifejezés" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a magyar ellenzék is érzi az emberek többségének akaratát, de minden lépésével a migrációt támogatja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com