Kósa: vannak megfontolásra érdemes javaslatok a Velencei Bizottság véleményében

Vannak megfontolásra érdemes javaslatok a Velencei Bizottság előzetes véleményében a civiltörvényről - mondta a Fidesz frakcióvezetője szombati debreceni sajtótájékoztatóján.Kósa Lajos hangsúlyozta: tanulmányozzák a bizottság javaslatát, mivel jó törvényt szeretnének alkotni, amely valóban biztosítja az átláthatóságot minden, így a külföldről támogatott civil szervezetek esetében is. A frakcióvezető emlékeztetett: a bizottság a szabályozás céljával egyetért, támogatandó, legitim célnak nevezte a törvény módosítását.

"Van még egy hetünk, hogy a törvénybe beépítsük a javaslatokat", és az előterjesztés a június 12-ével kezdődő héten a parlament elé kerülhet - fogalmazott Kósa Lajos. A Velencei Bizottság, az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete pénteken tette közzé előzetes véleményét a külföldi támogatással Magyarországon működő civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvénytervezetről.


Azt írták: a javaslat jogszerű célokat tűz ki, és a pénzmosás, valamint a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelmet hivatott előmozdítani. Ugyanakkor megjegyezték: a törvény túlzott kötelezettségeket és aránytalan szankciókat helyez kilátásba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com