Kovács Béla szerint hazugságokat állít róla a Pesti Srácok

Kovács Béla, a Jobbik európai parlamenti képviselője szerint a Pesti Srácok honlapon "hazugságoktól és súlyos rágalmaktól hemzsegő cikk" jelent meg róla, emiatt megteszi "a szükséges jogi lépéseket".jobbikA honlap pénteken egyebek mellett azt írta, hogy Kovács Béla bizalmas kapcsolatban volt a nemrég kémkedés miatt letartóztatott lengyel politikussal, Mateusz Piskorskival, aki segítette a Jobbik térnyerését Európában.
Kovács Béla szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében egyebek mellett kijelentette: a cikk "aljas, szenzációhajhász hazugságok és rágalmak kusza halmaza, ami kizárólag egy sértett, régebben elbocsátott" munkatársa hazugságaira, vádaskodásaira épül.

Kifejtette, hogy soha nem volt bizalmas viszonyban Mateusz Piskorskival, de nemzetközi választási megfigyelőként többször találkozott vele. A képviselő szerint valótlanul állítja a "kormánypárti portál", hogy elfogultan orosz érdekeket képviselt volna. Mint írta, több, különböző fórumon, például választási megfigyelőként is bírálta, kritikával illette Oroszországot, ha azt jogosnak érezte.

Hazugságnak nevezte a költségvetési csalás vádját is, mondván: első mandátuma idején, rövidebb ideig volt három olyan gyakornoka, aki nem csak Brüsszelben elvégzendő feladatokat kapott tőle, és pusztán ezt kifogásolta az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), a rájuk felhasznált költségkeretet pedig már visszafizette.

A szexuális zaklatás vádját pedig totális hazugságnak nevezte Kovács Béla.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

http://ujhazak.com