Kovács Péter: a főpolgármester vádaskodik, de a kérdésekre nem válaszol

Karácsony Gergely főpolgármester vádaskodott a Fővárosi Közgyűlés által a Városháza-ügyben létrehozott vizsgálóbizottság hétfői ülésén, ahelyett, hogy válaszolt volna a feltett kérdésekre - mondta Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere, a vizsgálóbizottság fideszes elnöke szerdán a TV2 Mokka című műsorában.A polgármester azt mondta, a vizsgálóbizottságban többsége van a Karácsony Gergelyt támogató szövetségnek, így megszavazták, hogy mennyi és milyen kérdéseket lehet feltenni a főpolgármesternek, valamint azt is, meddig tarthat az ülés.
    

"Tehát eléggé próbáltak neki segíteni, hogy ne csináljon butaságokat, mint amiket csinált" - fogalmazott a kormánypárti politikus. Hozzátette: Karácsony Gergely az ülésen azon kérdésére válaszolva, hogy szerinte az ügyben napvilágot látott hangfelvételek nem valósak-e, úgy válaszolt: "azt állítom, hogy sz.rok rá, hogy mi van ezeken a hangfelvételeken".
    

Az ellenzéki vizsgálóbizottsági tagok nem segítik a plénum munkáját és az igazság kiderítését - jelentette ki Kovács Péter. A Városháza reakciói alapján pedig nyilvánvalónak mondta, hogy titkolnak valamit. "Nyilván azt titkolják, hogy van egy jegyzőkönyv erről a főpolgármesteri kabineti ülésről, ahol az van, hogy a támogatott verziót vigyék tovább" - vélte.
    

Az események sorrendje arra utal, hogy mégiscsak eladó a Városháza - tette hozzá. Ragaszkodni fog ahhoz - folytatta -, hogy a vizsgálóbizottsági jelentésbe foglalják bele: el akarták adni a Városházát, hiszen több javaslat is volt, amelyek közül kettő azzal a lehetőséggel is számolt. Kérdésre válaszolva Kovács Péter elmondta azt is, a bizottság hétfő délelőtt ül össze legközelebb.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com