Kovács Zoltán: a magyar az egyik legátláthatóbb és a legkevésbé befolyásolható választási rendszer

A magyar választási rendszer az egyik legátláthatóbb és a legkevésbé befolyásolható Európában, amit az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) legutóbbi jelentése is megállapított - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a Demokrata című hetilapnak adott, szerdán megjelent interjúban.Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a lapnak nyilatkozva "megrendelésként" értékelte, hogy az EBESZ teljes körű megfigyelői missziót küld az április magyarországi választásra.
   

Kifejtette, januárban húsz Magyarországon tevékenykedő, Soros György által finanszírozott szervezet tette nyilvánvalóvá, hogy ezt a megfigyelést rendeli meg az EBESZ-től. Közölte, nem bánják, ha jönnek a megfigyelők, szívesen megmutatnak nekik bármit, nincs titkolnivalójuk, "ármánykodásra sem kell számítaniuk". Azt kérte az EBESZ-től: "a létező eljárásrendnek megfelelően objektívan végezze tevékenységét, lehetetlenné téve a kettős mérce használatát".
    

Kovács Zoltán beszélt arról is, hogy az áprilisi magyarországi választás - mint minden tagállami választás - nagy hatással lesz az Európai Unió működésére, hiszen a tagállamok demokratikusan megválasztott politikusai azok, akik a legfontosabb szerepet játsszák az unió intézményeinek munkamegosztásában. Hozzátette: nemcsak Magyarországnak, hanem Közép-Európának is kulcsfontosságú lesz az április választás, ez a 60-80 milliós tömb ugyanis ma már alternatívát képez az unión belül a brüsszeli politikával szemben.
    

Az államtitkárt kérdezték a Magyar Nemzetben februárban nyilvánosságra hozott Skype-beszélgetésekről, amelyeket több, Soros Györgyhöz kötődő szervezet egy-egy képviselőjével folytattak le. A Demokrata összegzése szerint az interjúalanyok beismerték, hogy valóban kettős mércével mérik általában a jobboldali, polgári kormányzást, ellentétben a szocialista, liberális erők tevékenységével.
    

Kovács Zoltán a hetilapnak azt mondta, ilyen mondatok nem hangozhatnak el magukat függetlennek, mértékadónak és a társadalmi ügyekért, a felvilágosodásért dolgozó szervezetek vezetőinek, résztvevőinek vagy a velük beszélő újságíróknak a szájából. Szerinte a magyar kormánynak elsősorban az a feladata, hogy a lehető legtöbb fórumon, felületen értesítse polgárait a valóságról.
   

Elmondta, bíznak abban, hogy a magyar választók nem ostobák, hazugsággal nem téveszthetők meg és a végén a valóság alapján ítélik meg a Fidesz-KDNP politikai tevékenységének értékét, és döntenek arról, hogy a jövőben is ez a kormány irányítsa-e Magyarországot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

http://ujhazak.com