Kovács Zoltán: elképesztő húsz nap volt

Bezárta kapuit az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás, elképesztő húsz nap volt, amelynek során rekordok dőltek meg - mondta Kovács Zoltán kormánybiztos a Facebook-oldalára feltöltött videójában pénteken.Kiemelte: a kiállítás utolsó napján, csütörtökön 35 ezren látogattak ki a Hungexpóra, így a központi helyszínt összesen 616 ezren keresték fel. Egy adott tematika köré csoportosuló kiállításra 600 ezernél több ember még soha nem jött el - jegyezte meg. A vidéki helyszíneket, amelyeken év végig zajlanak a programok, eddig 1 millió 420 ezren keresték fel. Kovács Zoltán azt reméli, hogy ez a szám december végére meghaladja a másfél milliót.
    

A kormánybiztos örvendetesnek nevezte, hogy a központi helyszínen több mint 60 ezer diák vett részt a programokon. Az ország 386 településéről 514 csoport, Budapestről 15-16 ezren tekintették meg a látnivalókat; továbbá a jószolgálati program keretében több mint 2300 belépőt igényeltek a fogyatékossággal élőket segítő szervezetek.
    

Hat csarnokban állandó kiállítások, kettőben változó programok fogadták az érdeklődőket, húsz napon keresztül a kiállítási helyszín mind a 75 ezer négyzetmétere használatban volt, amire eddig nem volt példa - hangsúlyozta Kovács Zoltán.  A látogatószám nem csak a két és fél éves előkészítő munkát, hanem a lebonyolításban részt vevők munkáját is dicséri - mondta a kormánybiztos, aki egyben megköszönte a stáb munkáját. Beszámolt arról is, hogy több ezer ember dolgozott a rendezvény megvalósításán, azon, hogy minden látogató és minden kiállított tárgy biztonságban legyen. Kovács Zoltán úgy fogalmazott: bízik abban, hogy 1971 után 50 évvel sikerült újra maradandót alkotniuk.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com