Kövér: a magyarországi balliberális ellenzék a globalista, nemzetellenes hálózat része

A magyarországi balliberális ellenzék a globalista, nemzetellenes hálózat része, a nyugat-európai véleményformálók az ő szándékosan téves információikra, rágalmaikra alapozzák a maguk propagandahadjáratát - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Demokrata című lap szerdai számában.A rendszerváltozásról szólva a házelnök azt mondta: inkább tartja nagy átverésnek a 30 évvel ezelőtt történteket, mint forradalomnak. Mégis úgy gondolja: el kell ismerni az akkori történések jelentőségét, a résztevők történelmi szerepét, "hiszen egy idegen fegyveres megszállásnak és egy népelnyomó diktatúrának vetettünk véget 1990-ben".

    
Az is igaz, hogy visszaszereztük nemzeti szuverenitásunk 20. század végén elérhető teljességét, amelyet részben az uniós intézményekkel együtt gyakorolunk - tette hozzá. A 2010-es kormányváltást sorsdöntőnek ítélte.

Rámutatott: akkor "az idegen érdekeket szolgáló balliberális kormányzatok hibáinak és bűneinek következtében szinte minden anyagi erőforrás kezdett kicsúszni a kezünkből", a visszaszerzett szuverenitás szinte teljesen kiüresedett.
   

A Magyarországot támadó hangokról szólva kijelentette: ők nem azért fordulnak az ország ellen, mert rosszul informáltak, hanem, mert ez a megbízatásuk, ahogy a nemzetközi média egy része is összehangoltan fest ellenségképet saját közvéleményük számára, hogy elfedjék egy olyan nemzeti politika valóságát, amely túlságosan vonzó lehet más országok polgárai számára is.
    

A koronavírus-helyzet kezelése érdekében született törvénnyel kapcsolatban pedig szerint nem válik el egymástól a nemzetközi kifogás és a hazai ellenzéki bírálat, a kettő egy és ugyanaz - mondta. "A magyarországi balliberális ellenzék a globalista, nemzetellenes hálózat része, a nyugat-európai véleményformálók az ő szándékosan téves információikra, rágalmaikra alapozzák a maguk propagandahadjáratát. Ez az ellenzék nem a magyar nemzet része, hanem ennek a világelitnek a komprádor alakulata", fogalmazott, és Rákosi Mátyáshoz vagy Gerő Ernőhöz hasonlította őket.
    

Hozzátette: a törvény a legmagasabb fokú demokratikus garanciát adja az által, hogy az Országgyűlés kezébe adja a kormány felhatalmazását. A kormány a szükségesnél egy perccel sem élhet tovább azokkal az eszközökkel, amelyeket a parlament utalt a rendelkezésébe - tette hozzá. A nemzetközi nyomásgyakorlást a magyar kormányra a Harmadik Birodalom utolsó háborús évéhez hasonlította, amikor már mindenki tisztában volt azzal, hogy elveszítették a háborút, de senki nem tudott időben véget vetni az őrületnek, megakadályozva a súlyos veszteségeket. "Mintha a brüsszeli bunkerben ülő globalista vezérkar sem hinne már a győzelemben" - fogalmazott.
    

Soros Györgyről szólva kijelentette: ő egy láthatatlan hatalmi gépezetnek, a világban jelen lévő "mélyállamnak" a neki szánt szerepet alakító figurája. Arra a kérdésre, milyenné válhat a világ a járvány után, azt felelte: várhatóan eltűnik a napjainkban eluralkodott fennhéjázó, öntelt magabiztosság, de nem véglegesen, csak egy időre. "Nagy tétekben azért nem mernék fogadni arra, hogy a józan ész csak egy picit felülkerekedve módosítja a világ folyását" - fogalmazott. Szerinte túlságosan nagy érdekek kötődnek ahhoz, hogy a világ jelenlegi működési modelljét fenntarthassuk.
    

Mindazonáltal a válság kezelése során a nemzeti közösségek megerősödése és intézményeik megerősítése szempontjából értékes tapasztalatokat szerezhetünk, amelyek javíthatják esélyeinket a jövőben elénk álló próbatételekben - fűzte hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com