Kövér: Közép-Európa jelenti a keresztény és nemzeti alapon nyugvó Európa jövőjét

Közép-Európa jelenti a keresztény és nemzeti alapjaihoz visszatérő Európa jövőjét - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken Drezdában, a Szászország tartományi parlament Merre tartasz Közép-Európa? című konferenciáján.A házelnök vitaindító előadásában kifejtette, hogy a hagyományos pártpolitikai határokat egyre inkább felülíró, "civilizációs küzdelem" zajlik az Európát keresztény és nemzeti elven megtartani akaró erők és azon erők között, amelyek a kontinens jövőjét "posztkereszténynek és posztnemzetinek szeretnék látni".

    
Ez a küzdelem nem új keletű, de új "az Európa keresztény és nemzeti korszakán túllépni akarók által kifejtett ideológiai agresszió hevessége", és a korábban nem használt, "meghökkentő fegyverek mint például, az Európára irányított tömeges illegális migráció bevetése" - tette hozzá Kövér László. Elmondta: a kontinens "ideológiai szőnyegbombázás célpontja", és "az értéksemlegesség jegyében keresztényellenességet, a multikulturalizmus nevében nemzetellenességet, a globalizmusra hivatkozva pedig államellenességet gerjesztenek és hirdetnek mindazok, akik saját uralmi céljaik érdekében véget akarnak vetni a kereszténység, a nemzetek és a szuverén nemzeti államok korszakának Európában".


   

Kiemelte, hogy a közép-európai térség országainak van tapasztalatuk mindebben, mert több mint négy évtizedet töltöttek "egy keresztényellenes és nemzetellenes antidemokratikus uralom alatt, amit akkor Szovjetuniónak neveztek". Ez lehet az oka annak, hogy a térségbeli országok "történelmi veszélyérzete" erősebb, mint a kontinens nyugati részén fekvő országoké, és ez lehet a magyarázata annak is, hogy "az európai civilizációs küzdelem elmélyülésével párhuzamosan felértékelődik Közép-Európa, erősödik a közép-európai államok együttműködése, és erősödik a térség nemzeteinek identitása is" - mondta Kövér László.
    

A keresztény és nemzeti értékek feladása súlyos erkölcsi, politikai és gazdasági következményekkel jár, ezt jelzi az Európai Unió "demográfiai hanyatlása", a középosztály jövedelmi viszonyainak romlása és a tagállamok eladósodottsága - tette hozzá. Közölte: az EU jelenlegi vezetése a demográfiai gondok orvoslására minden áron - úgymond - integrálni akarja az illegális migráció révén kívülről érkezőket, és "nem tesz semmit annak érdekében, hogy megpróbáljon olyan anyagi és kulturális, szellemi közeget kialakítani, amely megerősíthetné a hagyományos családok társadalmi helyzetét, értékként mutathatná fel a fiatalok előtt a gyermekvállalásban és -nevelésben megvalósuló felelősségvállalást".
    

Az EU-n belüli migráció sem megoldás - emelte ki Kövér László, aláhúzva, hogy "egy kannibálnak nevezhető" munkaerőpiaci politika keretében "a gazdag nyugati tagállamok hosszú távon tulajdonképpen megfosztják Közép- és Kelet-Európát az életben maradáshoz szükséges biológiai erőforrásaitól". Az egyetlen és hosszú távú megoldás "az uniós szintű társadalmi reprodukció, azaz minden uniós tagállamban a 2,1-es termékenységi ráta biztosítása", ami megfelelő családpolitikával és társadalompolitikával lenne megoldható, vagyis "mindazzal, amitől az EU jelenlegi vezetése tartózkodik".
   

Ez a vezetés hasonlóan hibás választ ad a középosztály jövedelmének csökkenésére is, a "nemzeti adópolitika" ösztönzése helyett növeli a középosztály terheit és szűkíti gazdasági mozgásterét. Mindeközben a tagállamok nemzeti adóssága folyamatosan növekszik, mert az EU jelenlegi vezetése "azt támogatja, hogy az ötszázmilliós európai piac profitját leginkább az általuk kiválasztott multinacionális piaci szereplők arassák le, a nemzeti államok pedig viseljék a piac járulékos terheit", és "nem képes az európai országok eladósításában érdekelt nemzetközi hitelezőkkel szemben eredményesen képviselni az európai adófizető polgárok érdekeit"- fejtette ki Kövér László.
    

Ezért fordulatra van szükség, az EU-nak vissza kell térnie keresztény és nemzeti gyökereihez, helyre kell állítania "saját belső demokratikus egyensúlyát" és ismét be kell töltenie "azt a politikai és gazdasági kiegyensúlyozó és közvetítő szerepet az atlanti térség és az euroázsia térség, az Egyesült Államok és Oroszország között, amely hosszú távon biztonságot nyújthat az európaiaknak"
    

Ebben a küzdelemben "Közép-Európa sajátos történelmi tapasztalatokat hordozó államai és nemzetei fontos szellemi, politikai és anyagi erőtartalékot és történelmi tapasztalatokat képviselnek", és a térség "mintaadó" lehet Európa nyugati fele számára. A 20. században "mi, közép-európaiak abban hittünk, a válságos történelmi időkben az adott számunkra erőt, hogy Európa a jövőnk", a 21. században viszont már "úgy látjuk, az ad számunkra tartást, hogy Közép-Európa, azaz mi vagyunk Európa jövője" - emelte ki a Fidesz politikusa az Országgyűlés Sajtóirodája által az MTI-hez eljuttatott előadás szövege szerint.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com