Kövér László a török házelnököt fogadta

Magyarország reméli, hogy a 2010 után megkezdett keleti nyitás politikája a közeljövőben "termőre fordul", és egy exponenciális növekedést eredményez majd a magyar-török gazdasági kapcsolatokban - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke, miután hétfőn a Parlamentben fogadta Binali Yildirimet, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökét.Kövér László elmondta: a két ország közötti parlamenti kapcsolatok intenzitása is azt mutatja, hogy a visegrádi négyeket és a szomszédos országokat nem számítva Magyarország szempontjából első számú partner Törökország. Kiemelte: a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének feladata elsősorban a kormányokra hárul, a parlamentek ebben támogató szerepet tudnak betölteni.

    
Felhívta a figyelmet arra, hogy jövőre esedékes a magyar-török felső szintű stratégiai tanács és a gazdasági vegyes bizottság ülése, és mindkettő várhatóan Magyarországon lesz. Azon vagyunk, hogy minél több fórumot teremtsünk a vállalkozóink, befektetőink számára, hogy megismerjék a másik országot és kellő információ álljon rendelkezésükre a döntéseikhez - hangsúlyozta.
    

A magyar házelnök jelezte: jelen pillanatban is mintegy tíz török vállalattal folynak egyezetések befektetésekről, illetve azok bővítéséről. Binali Yildirim nagyon értékesnek nevezte a találkozót, és felhívta a figyelmet arra, hogy idén december 18-án lesz a török-magyar diplomáciai kapcsolatok 95. évfordulója. Hangsúlyozta: Magyarország és Törökország folyamatosan fejleszti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatait, de nem hanyagolja el kulturális és történelmi kapcsolatainak ápolását sem. Megköszönte, hogy Magyarország a kezdetektől támogatja Törökország európai uniós csatlakozását.
    

Kiemelte: Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök októberi, budapesti látogatása, illetve a mostani házelnöki találkozó jól mutatja, hogy Törökország mennyire fontosnak tartja a Magyarországgal való kapcsolatát. A török nemzetgyűlés elnökét Orbán Viktor miniszterelnök is fogadta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com