Kövér László: az erős nemzetek erős Európája a cél

Magyarország az erős nemzetek erős Európáját tartja a jövőben követendő célnak, és ebben számít Szerbia és a többi délnyugat-európai ország támogatására, amikor már ők is az Európai Unió tagjai lesznek - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán Belgrádban, miután találkozott szerb hivatali kollégájával, Ana Brnabiccsal.Kövér László a megbeszélés legaktuálisabb témájának Szerbia európai uniós csatlakozási folyamatát nevezte, hiszen "Magyarország az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként valamilyen befolyást gyakorol erre a folyamatra".

"Ahogy a múltban, úgy a jelenben és a jövőben is mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy ezt a folyamatot felgyorsítsuk. Az a meglátásunk, hogyha az Európai Unió komolyan veszi az érdemek szerinti előrehaladást a tárgyalások folyamatában, akkor nem kétséges, hogy Szerbiának sokkal előrébb kellene tartania, mint ahol most jár" - húzta alá.

"Mi határozottan ellene vagyunk annak, hogy valamiféle blokkban kezeljék a csatlakozásra váró országokat.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Különösen nem értünk egyet azzal, hogy Ukrajna csatlakozását összekössék Szerbia csatlakozásával, vagy bármelyik délkelet-európai ország csatlakozásával" - részletezte. Mint mondta, Magyarország azt szeretné, ha az Európai Unió nagyobb méltányosságot mutatna azon országok irányába, amelyek nagyon régóta várnak a csatlakozásra.

"Mi is hosszú időn keresztül készültünk, várakoztunk az európai uniós csatlakozásunkra, de megértjük szerb barátaink türelmetlenségét, akik jóval hosszabb időt voltak kénytelenek eltölteni egy olyan folyamatban, aminek még mindig nem járnak a vége felé" - húzta alá Kövér László.

Az Országgyűlés elnöke egyben Magyarország elismerését fejezte ki azon "komoly, látványos előrehaladás tekintetében, amelyet Szerbia gazdasági értelemben, és ezen keresztül az állampolgárai számára biztosított életminőséget tekintve elért". Ezzel Szerbia mozgástere a belpolitikában és a külpolitikában is nőtt. Egyben reményét fejezte ki, hogy a Magyarország és Szerbia közötti együttműködés a jövőben két európai uniós tagállam között folytatódhat, de nem mindegy, hogy az Európai Unió milyen irányba halad.

Az utóbbi tíz évben Szerbia és Magyarország a nemzeti megbékéléstől "történelmi értelemben nagyon rövid idő alatt jutott el a stratégiai partnerségig, együttműködésig", és a bejárt út "olyan kapcsolatot eredményezett, amely példaértékű egész Európában, nem csak a térségben" - magyarázta Kövér László.

Az együttműködés számos területre kiterjed - folytatta - az európai integráció folyamat támogatásától a gazdaságon, a kultúrán és az oktatáson át a politikáig. Mint mondta, ez utóbbi a nemzeti közösségekre is vonatkozik, "úgy a nemzeti többség szuverenitásának, kultúrájának, hagyományainak a védelmére, mint a területünkön élő nemzeti kisebbségi közösségek, a szerbiai magyarok és a magyarországi szerbek kultúrájának, önazonosságának a védelmére".

Kövér László leszögezte, hogy ez a két közösség "hidat és kapcsot képez a két ország és a két nép között". A két ország közötti kapcsolat példaként szolgálhat más országok számára is, hiszen Kövér László szerint mind Magyarországnak, mind Szerbiának vannak még olyan szomszédai, akikkel szeretne ehhez hasonló viszonyt kiépíteni.

A közös sajtótájékoztatón Ana Brnabic, a szerbiai parlament elnöke is kitért arra, hogy fontos pillanatban találkozott a magyar Országgyűlés elnökével, akkor, amikor Magyarország tölti be az EU soros elnöki tisztét. Hozzátette: egyeztettek arról, hogy Szerbiának milyen reformokat kell még végrehajtania ahhoz, hogy újabb csatlakozási fejezetek nyíljanak meg. A szerb házelnök egyben köszönetet mondott Magyarországnak azért, hogy mindig minden helyzetben kiáll Szerbia uniós csatlakozása mellett.

Kövér László szerdán találkozik Aleksandar Vucic köztársasági elnökkel, Milos Vucevic miniszterelnökkel, a Vajdasági Magyar Szövetség belgrádi parlamenti frakciójával, illetve a szerbiai képviselőház magyar-szerb baráti csoportjának tagjaival.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com