Kövér László: Ciprussal előbb voltunk barátok, mint szövetségesek

Ciprussal előbb voltunk barátok, mint európai uniós szövetségesek - hangsúlyozta Kövér László házelnök ciprusi látogatása során tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.A parlamenti elnök a hivatalos látogatáson megbeszélést folytatott Annita Demetriuval, a ciprusi képviselőház elnökével, Nikosz Hrisztodulidesz külügyminiszterrel, Mariosz Mavridesszel, a ciprusi parlament magyar baráti csoportjának alelnökével és annak tagjaival, valamint a külügyi és európai ügyekért felelő bizottság képviselőivel. A magyar delegáció tagjaként a megbeszéléseken részt vett Csenger-Zalán Zsolt képviselő, az Országgyűlés magyar-ciprusi baráti csoportjának alelnöke.
    

Annita Demetriu a nicosiai parlament épületében elmondott köszöntőjében kiemelte, hogy a két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 60.

évfordulóját. A ciprusi parlament elnöke kiemelte, hogy szorosabbra kívánják fűzni a kétoldalú kapcsolatokat - a két ország közös értékeit és érdekeit szem előtt tartva - nemcsak házelnöki szinten, hanem a parlamenti baráti társaságok és a szakbizottságok közötti együttműködés területén is.
    

Demetriu házelnök kifejezte köszönetét Magyarországnak a ciprusi területi- és határproblémák eddigi támogatásért és azért, hogy hazánk álláspontját mindig a korábbi ENSZ-határozatokkal és közgyűlési szavazásokkal összhangban képviselte. Kövér László válaszában megerősítette, hogy Magyarország és Ciprus megbízható szövetségesek az Európai Unióban (EU), de aláhúzta, hogy a két ország lakói előbb voltak barátok, mint szövetségesek. Nagyon sok, hazánkban végzett ciprusi diák ápolja magyarországi kapcsolatait, és a mai napig második, tiszteletbeli hazájának tekinti Magyarországot - mutatott rá.
    

A házelnök kiemelte, hogy minden tanulni vágyó ciprusi diák számára igyekszünk vonzóvá tenni Magyarországot, mivel jövőbeli hozzájárulásuk kiemelkedő jelentőségű a kapcsolatok alakulásának szempontjából. Kövér László hangsúlyozta, hogy a magyar vállalkozások számára minél több közös lehetőséget kell teremtenünk olyan területeken, amelyek kölcsönösen előnyösek mindkét ország számára.
   

Példaként említette, hogy Magyarország a víztisztítás és a mezőgazdaság területén rendelkezik ilyen képességekkel, hozzátéve: nem véletlen, hogy az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága jár élen a ciprusi társbizottsággal folyó együttműködésben. A házelnökök eszmecsért folytattak az európai migrációs és klímaváltozási kérdésekkel kapcsolatban.


Ennek során Kövér László kiemelte, hogy frontországként mindkét államot átlagon felül érintik a migrációs folyamatok, de a klímaváltozás is alapvetően befolyásolja Európa jövőjét. Mivel mindkét ország azon az állásponton van, hogy csak az erős nemzetállamok tehetik erőssé Európát, ezért az EU jövőjéről szóló vitákban célszerű folyamatosan egyeztetni álláspontjaikat és válaszaikat. Kövér László meghívta partnerét Magyarországra a tárgyalások folytatására, amit a ciprusi házelnök örömmel elfogadott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com