Kövér: példamutató Magyarország és Szlovénia kapcsolata

Magyarország és Szlovénia más országoknak, más népeknek is példát mutató módon tudta rendezni kapcsolatait, amelyek nemcsak problémamentesek, hanem kifejezetten jó perspektívával rendelkeznek - jelentette ki Kövér László a szlovéniai Lenartban szombaton, miután találkozott a szlovén nemzetgyűlés elnökével.

kövér lászló

Az Országgyűlés elnöke a Milan Brglezzel folytatott nem hivatalos megbeszélés után, a közös sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy fontos elem a múlttal való őszinte szembenézés, akárcsak a magyarországi szlovén és a szlovéniai magyar közösséggel való tisztességes bánásmód.
"De kapcsolataink ennél sokkal többről szólnak" - mondta a házelnök, hozzátéve, a gazdasági infrastruktúra kiépítésében vannak olyan lehetőségek, amelyeket most kezdünk feltérképezni”. Kövér László azt ígérte vendéglátójának, parlamenti elnökként mindent elkövet azért, hogy az országgyűlési képviselőknek is fontos szerepük legyen a két ország közötti kapcsolatok szorosabbra fonásában.

Milan Brglez emlékeztetett: a mostani találkozó annak kapcsán jöhetett létre, hogy közösen állítottak kopjafát és koszorúztak emléktáblát a Muravidékről a második világháborút követően az egykori jugoszláv hatóságok által internált közel 600 magyar emléke előtt tisztelegve.
A második világháború után a magyar nemzeti közösség sokat szenvedett, miattuk is "emlékezni kell a múltra, de gondolni kell a jövőre is". A szlovéniai magyarok és a magyarországi szlovének jelentik a kapcsolatot a két ország között, lehetővé teszik a jobb együttműködést és egymás kölcsönös megismerését - jelentette ki a szlovén parlament elnöke.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com