Kövér: tovább kell fejleszteni a magyar-horvát kapcsolatokat

Tovább kell fejleszteni az egyébként jó magyar-horvát kapcsolatokat - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden az Országházban.A házelnök fogadta Gordan Jandrokovicot, a horvát szábor elnökét, majd közös sajtótájékoztatójukon kérdésre kifejtette: nem volt reális az elmúlt években, hogy amikor a horvát-magyar kapcsolatokról volt szó, "mindent a Mol-INA körüli vita uralt", mintha ez lett volna az egyetlen kérdés, amely a kétoldalú kapcsolatokat illetően felmerült. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy sokkal több kérdésben tudnak jól együttműködni, sokkal több ügy köti össze a két országot, mint amennyi elválasztja őket - jelentette ki.

   
Kövér László elmondta: szeretnék erősíteni a kapcsolataikat a regionális együttműködésben is.

Jelenleg Magyarország tölti be a visegrádi csoport elnöki posztját, és a V4+ formátumban minél gyakrabban és minél szélesebb körben kell közép-európai országoknak egyeztetniük, érdekeiket összehangolniuk - mutatott rá.
    

Közölte: ugyancsak fontos együttműködés a Három tenger kezdeményezés, amelynek egyik előterjesztője a horvát államfő volt, és Magyarország nyitottan, várakozással tekint e kezdeményezés jövőbeli alakulása felé. A házelnök fontos együttműködési területekként említette a közlekedés és az energetikai infrastruktúrák kapcsolatainak kiépítését, meglátása szerint ehhez nemcsak a két ország, hanem a tágabban vett Közép-Európa érdeke is fűződik. Mindkét törvényhozásban megvan a feltétele annak, hogy segítsék azokat a kormányzati törekvéseket, amelyek a kétoldalú együttműködést erősítik - mondta.
    

Kövér László szólt arról is, hogy szeretnének a következő évben egy az Országház falai között politikusok, esetleg a házelnökök részvételével is rendezendő történészkonferenciával megemlékezni a horvát-magyar kiegyezés 150. évfordulójáról. Továbbá napokon belül a magyar Országgyűlés ismét megrendezi a nyugat-balkáni házelnökök konferenciáját, amelyre horvát partnerét is meghívta egy előadás megtartására. A nyugat-balkáni országok európai uniós integrációjának segítése is olyan kérdés, amelyben a két ország mindig is egyetértett és igyekszik a jövőben is együttműködni - fűzte hozzá.
   

Megjegyezte: horvát kollégája első hivatalos külföldi útja Budapestre vezetett, Magyarország ennek a gesztusnak nagy jelentőséget tulajdonít, hiszen kifejezi a két ország törvényhozása közötti együttműködést, barátságot. Gordan Jandrokovic hangsúlyozta: országa rendkívül érdekelt abban, hogy Magyarországgal minőségi, szoros együttműködést folytasson rövid- és hosszú távon. A két ország együttműködése példás, sok területen példaértékű a kooperációjuk - vélekedett.
    

Mint mondta, a tárgyaláson sok kérdést vitattak meg, így a kisebbségek helyzetét, a határokon átívelő együttműködési projekteket. Szó volt a turizmusról is, hiszen idén több mint 500 ezer magyar turista látogatott Horvátországba - közölte. Hozzátette: emellett a gazdasági kapcsolatokat is áttekintették, Magyarország a legnagyobb befektetők közé tartozik Horvátországban.
    

A horvát szábor elnöke kiemelte továbbá a kulturális kapcsolatok jelentőségét. Méltatta a parlamentek együttműködésének hatékonyságát is, és megemlítette, hogy horvátországi látogatásra hívta Kövér Lászlót.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com