Közép-Európa 1989 - Egy könyv szerint Ceausescu Magyarország elleni katonai akcióra készült 1989-ben

Egy könyv szerint Nicolae Ceausescu román kommunista diktátor 1989 nyarán a paksi atomerőmű elleni rakétatámadást készített elő. Erről Szőczi Árpád újságíró, Temesvár – A romániai forradalom kitörésének valódi története című könyv szerzője beszélt, amikor pénteken Temesváron bemutatták a kötetet.

A romániai diktatúra bukását kutató újságíró a budapesti történeti levéltárban bukkant 2013 novemberében egy olyan magyar hírszerzői jelentésre amely arról szólt, hogy Nicolae Ceausescu 1989 nyarán hét rakétát telepített a Kolozsvár melletti szászfenesi (Floresti) katonai egységbe, amelyeket a paksi atomerőműre állíttatott rá.

626-e1418744183627

A rakétákat arab közvetítéssel Kínából vásárolta.

Ceausescu ugyanis attól tartott, hogy a magyarországi reformok Romániába is eljutnak, és őt is elsodorják.

Az újságírónak Németh Miklós akkori magyar miniszterelnök is megerősítette az információt. A volt magyar kormányfő arról is tájékoztatta, hogy a fenyegetés hatására Magyarország az Amerikai Egyesült Államokból és Japánból szerzett be rakétavédelmi rendszert.

Szőczi Árpád elmondta, Németh Miklóstól arról is értesült, hogy a magyar vezetés már 1988 óta együttműködött Victor Athanasie Stanculescu román tábornokkal, akit a történészek a Ceausescu-diktatúra megbuktatása egyik kulcsfigurájának tartanak. A román tábornokkal Kárpáti Ferenc akkori magyar honvédelmi miniszter állapodott meg 1988 nyarán arról, hogy együttműködnek, ha zavargások törnek ki Romániában.

Szőczi Árpád Németh Miklóstól szerzett információi szerint a magyar katonai hírszerzés is segített a romániai felkelők oldalára átállt román hadseregnek abban, hogy megtalálják azokat a lőállásokat, ahonnan a Ceausescu rendszerhez hű fegyveresek a tömegbe lőttek Temesváron. Azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy a temesvári hősök temetőjében eltemetett nyolc ismeretlen forradalmár között magyar titkos ügynökök is vannak.

Szőczi elmondta, Victor Athanasie Stanculescu tábornokot is próbálta megkérdezni, de a tábornok elutasította, hogy nyilatkozzon.

Az újságíró úgy vélte, a romániai forradalommal kapcsolatos hírszerzői szálak egyáltalán nem jelentik azt, hogy Tőkés Lászlót valamely titkosszolgálat irányította volna ellenállásában. Ő nem tudott a háttérben zajló titkosszolgálatok aktivitásáról.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com