Közigazgatási és munkaügyi bíróság költözhet az egykori veszprémi piarista gimnázium épületébe

Az egykori piarista gimnázium több mint kilenc éve üresen álló műemlék épületébe költözhet a bővülő feladatkörű veszprémi közigazgatási és munkaügyi bíróság, az erről szóló megállapodást pénteken írták alá a helyi önkormányzat és a törvényszék vezetői Veszprémben.Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: 2018 januárjától a közigazgatási és munkaügyi bíróságokon a fajsúlyosabb ügyeket nyolc régióközpontban, a fővárosi, a Budapest környéki, a debreceni, a győri, a pécsi, a miskolci, a szegedi és a veszprémi törvényszékeken található közigazgatási és munkaügyi bíróságokon tárgyalják majd.

   
Az új regionális intézmények elhelyezéséhez egyenként mintegy 22-26 ezer négyzetméterre van szükség, az infrastruktúra megteremtésére csaknem négymilliárd forint áll rendelkezésre - tette hozzá az OBH elnöke. Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere felidézte, 2008 nyarán költözött ki az egykori piarista gimnázium épületéből az addig ott működő közgazdasági szakközépiskola, azóta több terv volt a hasznosítására, ám azokat nem sikerült megvalósítani.


A megállapodásról a polgármester hangsúlyozta: nem tulajdonátadás történik, az állami feladat ellátásához az ingyenes hasznosítással a város és a törvényszék "az egykori piarista gimnázium megújítására szövetkezik". Némethné Szent-Gály Edit, a Veszprémi Törvényszék elnöke arról beszélt, hogy már évek óta jó együttműködés valósult meg a városi önkormányzat és a törvényszék között, például az egykori várbörtön mínusz harmadik szintjén a Laczkó Dezső Múzeum üzemeltet emlékhelyet.
    

A törvényszék elnöke kiemelte: a megnövekedett feladatok ellátását a várbeli műemlék jellegű törvényszéki épület bővítésével nem tudták megoldani, és a legkézenfekvőbb helyszínnek a szemközti üresen álló egykori iskolaépület mutatkozott. Hozzátette: a veszprémi közigazgatási és munkaügyi bíróság létszáma várhatóan 12-ről mintegy 68-re bővül, az egykori gimnázium épületének felújításáig pedig egy önkormányzati tulajdonú, Völgyhíd téri ingatlant vehetnek bérleményként igénybe.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com