Közigazgatási rezsicsökkentés - Szeptemberre állhat össze a törvénymódosítási javaslatcsomag

Szeptemberre állhat össze a javaslatcsomag, hogy a közigazgatási rezsicsökkentés részeként mely díjakat, illetékeket csökkentsék, illetve szüntessék meg - mondta a Miniszterelnökség hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.moneyBelányi Márta jelezte, az a cél, hogy a jövő év januárjától már az új díjakat kelljen fizetniük a magánszemélyeknek és a vállalkozásoknak. Kitért arra is, hogy jelenleg mintegy 4000-féle hatósági eljáráshoz fele ennyiféle díj tartozik.
A helyettes államtitkár elmondta: a kormány péntektől konzultációt indított, amelyen a magánszemélyek és a vállalkozások is 4-4 csökkentendő vagy eltörlendő elemet jelölhetnek meg egy kilences listán, illetve saját javaslatot is tehetnek.

Két nappal korábban Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatóján elmondta, június 5-től augusztus 6-ig konzultációt tart a kabinet arról, hogy mely díjak csökkenjenek, szűnjenek meg. Véleményt mondani személyesen a járási hivatalokban vagy a kormányhivatalok honlapján lehet - tájékoztatott a miniszter, aki a kormány által mérsékelni javasolt díjak közül példaként említette a hatósági erkölcsi bizonyítvány igénylésének költségét, az ellopott gépjármű forgalomból kivonásának díját és az ellopott igazolványok pótlásának összegét.

Lázár János elmondta: 2016-ban már 10 milliárd forinttal kevesebb bevételt terveznek a közigazgatási térítési díjak csökkentése, illetve megszüntetése miatt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com