Közös éleslövészetet tartanak a Magyar Honvédség területvédelmi ezredeinek katonái és az Ohiói Nemzeti Gárda Bakonykútiban

Közös éleslövészetet tartanak a Magyar Honvédség négy területvédelmi ezredének kijelölt tartalékos katonái és az Ohiói Nemzeti Gárda a Fejér vármegyei Bakonykútiban található lőtéren, a gyakorlat a Valiant Panther 2025 nevet viseli.Drót László dandártábornok, a MH Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnoka elmondta, hogy magyar oldalról egy század, amerikai oldalról pedig egy szakasz vesz részt az éleslövészeten.

Közölte: a kéthetes gyakorlat másfél hete kezdődött, és mostanra jutottak el a katonák arra a felkészülési szintre, hogy éles lőgyakorlatokat hajtsanak végre. Szerdán egyéni lőgyakorlatot hajtanak végre, csütörtökön pedig kötelék lőgyakorlatokat fognak gyakorolni - fűzte hozzá. Jelezte, hogy az éleslövészeten 105 kiképző és katona vesz részt, ebből harmincan érkeztet az Egyesült Államokból.

Drót László kiemelte, hogy 2-3 éve megkezdték a felkészülést egy feladatra, amely szerint jövőre egy validációs gyakorlatot hajtanak végre az Egyesült Államokban: az Ohioi Nemzeti Gárda egy kijelölt alakulatának munkájában egy magyar alakulat is részt fog venni, és az amerikai dandárparancsnok szándéka szerint a magyar századot szakaszkötelékben fogja majd szétosztani az amerikai századok között.

Úgy vélte, ez jó lehetőséget biztosít a Magyar Honvédség területvédelmi erőinek, hogy gyakoroljanak, nemzetközi feladatokban is részt tudjanak venni, képezzék magukat mind nyelvtudást illetően, mind pedig nemzetközi együttműködésben.

Hangsúlyozta, hogy a hosszú felkészülési folyamat részeként a parancsnoki állományt kiválasztották, a parancsnokoknak itthon és az Egyesült Államokban voltak felkészítő foglalkozások. Megemlítette, hogy a következő egy év feladata a parancsnoki állomány továbbképzése, és annak gyakorlása, miként tud egy magyar kötelék egy amerikai században feladatokat végrehajtani, amire a mostani éleslövészet kiváló alkalom.

David B. Johnson, az Ohioi Nemzeti Gárda vezérőrnagya megerősítette, hogy ez a gyakorlat jó lehetőség az amerikai és a magyar erők összekovácsolódására. Mint mondta, valójában csak a két fél által használt fegyverek és a nyelv az, ami különbséget jelent, ettől eltekintve az osztag és csapatszintű műveletek ugyanazok.
Elmondta, hogy katonái nagyon izgatottak voltak a magyarországi éleslövészet miatt, hiszen Magyarországgal, a Magyar Honvédséggel több mint 30 éve tartó kapcsolatot erősíthetnek tovább. Jelezte, hogy az állami partnerségi programjukban ez az egyik leghosszabb kapcsolatuk.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com