Közös ellenállás mellett tettek fogadalmat az ellenzéki képviselők

Közösen tettek fogadalmat csütörtökön az Országház lépcsőjén a kormánnyal szembeni ellenállásról a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd, valamint a Momentum politikusai, független országgyűlési képviselőkkel kiegészülve.A fogadalmat tevők vállalták, hogy közösen lépnek fel a tavaly év végi tüntetéseken megfogalmazott ötpontos követeléscsomag megvalósításáért. Ennek megfelelően követelték a "rabszolgatörvény" azonnali visszavonását, a kevesebb rendőri túlórát, a független bíróságokat, az európai ügyészséghez történő csatlakozást és a független közmédiát.

    
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője arra emlékeztetett, hogy a most megjelent pártok szombaton a szakszervezetekkel és civilekkel közösen tartanak tüntetést. Úgy fogalmazott, meg kell mutatniuk, hogy "ami itt történik, az nem folytatható".

Szabó Tímea, a Párbeszéd képviseletében elmondta, azért kezdeményezték a parlament rendkívüli ülését, hogy azonnali válaszokat követeljenek a kormánytól arra, miként bántalmazhattak ellenzéki képviselőket a köztelevízió épületénél. Kijelentette, az ellenzék a jövőben is egységesen lép fel a "rabszolgatörvény" ellen, a "demokráciáért".
   

Hadházy Ákos független képviselő aláhúzta, független közmédia, bíróság és ügyészség nélkül nem lehet választásról, parlamentről beszélni. Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője fontosnak nevezte, hogy az egymástól nagyon sok mindenben különböző ellenzéki pártok egymás mellé álltak a "gyalázatos rabszolgatörvénnyel" szemben. Kiemelte, minden olyan eszközt használniuk kell, amelyekkel erőteljes politikai nyomást gyakorolhatnak a kormányra, ugyanakkor erőszakmentesnek kell megtartaniuk a tiltakozásukat.
    

A jobbikos Jakab Péter a magyar történelem leggyávább kormányának nevezte a jelenlegi kabinetet, szerinte ugyanis sem az emberekkel, sem az ellenzéki képviselőkkel nem mer szembenézni. A politikus arra biztatta a szakszervezeteket, hogy kezdeményezzenek általános sztrájkot. "Az utcán, az üzemekben lehet meghátrálásra kényszeríteni a kormányt, ha a parlamentben nem hajlandóak dolgozni" - mondta.
    

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke úgy fogalmazott, "ha egy ország kormánya elárulja a saját népét, akkor eljön az ideje a lázadásnak". Azt kívánta az országnak, legyen ereje "fellázadni Orbán rendszerével szemben". "Nem egy törvénnyel szemben, egyik vagy másik szabállyal szemben, de mindazzal, amit az elmúlt években, az ország szégyenére megvalósítottak" - fejtette ki. A volt kormányfő szerint az ellenzék közötti vitákat akkor kell majd újra kinyitni, ha Magyarország újra tisztességes jogállam lesz.
    

Szél Bernadett független képviselő azt mondta, nem kérnek a látszatdemokráciából, amelynek semmi köze a jogállamhoz. A Fidesz "verőlegényekkel" irányítja az országot - jelentette ki, majd példaként említette a közmédiánál történteket, valamint azt is, hogy reggel katonák akadályozták meg, hogy vendéget vigyen az Országház épületébe. "Ez a rendszer már rég nem az, aminek hívják, ez nem köztársaság, ez nem demokrácia, ez nem jogállam" - értékelt.
    

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke első és legfontosabb feladatuknak a "rabszolgatörvény" visszavonását nevezte. "Ezért fogunk kézzel-lábbal küzdeni, és ütni a vasat addig, amíg meleg" - mondta, megjegyezve, "2019 az ellenállás éve lesz".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com