Közös nyilatkozat elfogadásával zárult a szegedi belügyminiszteri találkozó

A migrációs válság állt a középpontjában a szárazföldi külső határral rendelkező schengeni tagállamok szegedi belügyminiszteri találkozójának, amely közös nyilatkozat elfogadásával és sajtótájékoztatóval zárult pénteken.PintérPintér Sándor belügyminiszter elmondta, a tanácskozás célja az volt, hogy a külső határokkal rendelkező tagországok azonos válaszokat adjanak a kihívásokra, segítsék egymás erőfeszítéseit; ez egyaránt jelenti a legjobb gyakorlatok megosztását vagy szükség esetén az erők, eszközök átcsoportosítását. Hozzátette: jó példa volt erre, amikor a tagországok jelentős élőerővel támogatták Szlovéniát, hogy a külső határokat meg tudja védeni.

A miniszteri találkozó résztvevői megismerhették a hazai gyakorlatot, azt, miként őrzik a magyar hatóságok a külső határokat a schengeni előírásoknak eleget téve, és hogyan oldják meg a menekültkérelmek befogadását - közölte.
Trócsányi László igazságügyi miniszter hangsúlyozta, nagyon fontos a jogszabályok betartása és betartatása.

A dublini egyezmény előírásainak sok ország nem tett eleget, emiatt Magyarországon több mint 190 ezer ember regisztrációját kellett elvégezni.

A jogszabályoknak hatékonyaknak is kell lenniük: a kötelező kvótáról hozott tavaly szeptemberi európai tanácsi határozatban rögzített 160 ezerből eddig 1145 ember áttelepítése történt meg - mondta.

A miniszter kifejtette, nemzeti szinten ugyanakkor hatékony és eredményes jogszabályok születnek, példaként említette a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésére hozott magyar intézkedéseket, amelyek példáját más európai országok is követték.

A menekültügyi szabályok racionalizált keretek közötti betartása valamennyi tagország érdeke - közölte Trócsányi László, aki felhívta a figyelmet arra: együttműködésre van szükség a tagországok között éppúgy, mint az Európába érkezők és a hatóságok között.

Hanno Pevkur észt belügyminiszter úgy fogalmazott, a közös döntéseknek az unió és a schengeni övezet erősödését, nem gyengülését kell szolgálniuk. A dublini szabályozás átalakítását jelentős kihívásnak nevezte. Bízik abban, hogy a következő uniós tanácskozáson sikerül közös álláspontot kialakítani, és a tagországok világossá tudják tenni a bizottság számára, milyen elveket követnek - mondta.

Közölte: egy-egy tagállam nemcsak a saját országát őrzi, hanem az egész schengeni területet. Ahhoz, hogy a külső határok védelme javuljon, komoly befektetésekre van szükség, nemcsak felszerelésben, emberi erőben is. Észtország mintegy 100 millió eurót szán a határőrizet megerősítésére.

Várják ugyanakkor, hogy az EU felismerje a külső határok védelmének fontosságát, és ezért pótlólagos forrásokat juttasson valamennyi érintett tagállamnak - mondta az észt miniszter. Rihards Kozlovskis, Lettország belügyminisztere kijelentette, a migrációs válság és a terrorizmus nagy fenyegetést jelent Európában, ezért roppant fontos határaink védelme.

A lett kormány egyik prioritása a mintegy 1500 kilométeres keleti határ megerősítése, amely schengeni külső határ is egyben - tette hozzá. Tomas Zilinskas, az unió külső határaiból több mint ezer kilométerért felelős Litvánia belügyminisztere szerint a dublini szabályozás továbbfejlesztésére, de nem forradalmi átalakítására van szükség.

Ove André Vanebo norvég belügyi államtitkár a tagállamok közötti koordináció és összhang fontosságát hangsúlyozta. Azt mondta, Norvégia kész a külső határok biztosítására, éppen ezért kerítés építését tervezi, az orosz hatóságokkal együttműködve.

Jakub Skiba lengyel belügyi államtitkár közölte, hazája támogatja az európai határőrség és parti őrség ügynökségének létrehozását a Frontex bázisán. Ennek központja - a Frontexéhez hasonlóan - Lengyelországban lehetne.

Tiberiu Trifan, Románia belügyi államtitkára elmondta, jelentős összegeket fordítottak a külső határok védelmére, fejlesztették a repülőtereket és a konzulátusokat. Románia erőfeszítéseit európai szinten is el kell ismerni, biztosítva lehető leghamarabbi csatlakozását a schengeni övezethez - tette hozzá.

Juráj Bukus szlovák belügyi attasé közölte, Szlovákia támogat minden olyan lépést, amellyel meg lehet akadályozni az illegális bevándorlók érkezését. A találkozón elfogadott közös nyilatkozat szerint a részt vevő országok egyetértenek abban, hogy a migrációs válság és a terrorista támadások jelentik a legnagyobb veszélyt Európa biztonságára. Mindez hozzájárul a schengeni övezet eddigi legnagyobb válságához.

A tagállamok az európai integráció egyik legfőbb eredményének tartják a személyek és áruk szabad mozgását a schengeni övezeten belül, és elkötelezettek ennek fenntartása mellett. Ezért fontosnak tartják a fokozott ellenőrzést a schengeni és az uniós külső határok mentén, ehhez segítséget kell nyújtani azoknak az országoknak, amelyekre a migrációs válság következtében aránytalanul nagy nyomás nehezedik, és szükség van az együttműködésre harmadik országokkal.

A nyilatkozatban leszögezik, hogy az Európai Határőrség felállítása és az Európai Határőr Ügynökség mandátumának megerősítése fontos eleme az európai határigazgatási rendszernek. Fejleszteni kell az informatikai rendszereket, ki kell küszöbölni hiányosságaikat.

A szabad mozgás jogával rendelkezők adatbázisokban történő szisztematikus ellenőrzésének teljes körű bevezetése, valamint az EU határregisztrációs rendszerének létrehozása azonban jelentős anyagi és műveleti terhet ró a schengeni előírásokat külső határaikon alkalmazó tagállamokra, így több könnyítő elemre van szükség, különösen a szárazföldi határok esetében.

A tagállamok szerint az Európai Külügyi Szolgálatnak fokoznia kell az együttműködést a harmadik országokba való visszatérés megkönnyítése érdekében - áll a nyilatkozatban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com