Krónika 2. rész

Megszűnik a papír alapú TB-kiskönyv, helyette elektronikus felületeten lehet majd lekérdezni a biztosítási jogviszonyokat, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokat és a baleseti táppénzre vonatkozó adatokat - hangzott el a TB-kiskönyv megszüntetéséről, valamint a köznevelési, szociális, gyermekvédelmi és fogyatékosságügyi területet érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat vitájában szerdán az Országgyűlésben.Államtitkár: megszűnik a papír alapú TB-kiskönyv

Rétvári Bence a belügyi tárca államtitkára, a TB-kiskönyv megszüntetéséről, valamint a köznevelési, szociális, gyermekvédelmi és fogyatékosságügyi területet érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat vitájában kiemelt kormányzati célnak nevezte a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentését és azt, hogy a digitalizáció eredményeként az államigazgatás adatbázisaiban rendelkezésre álló adatokat ne kelljen újra és újra bekérni.

Elmondta: a módosítás eredményeképpen megszűnik a papír alapú TB-kiskönyv, helyette elektronikus lekérdező felületet hoznak létre, ami teljes körű adatelérést biztosít majd. Az előterjesztés szerint ez 2026. január 1-jén lép hatályba.

Az indoklásban azt írják: a papír alapú kiskönyv nem tartalmazta például az egyéni vagy a társas vállalkozói jogviszonyt, a táppénzt, a baleseti táppénzt vagy a csed, a gyed és az örökbefogadói díj folyósítását sem kellett bejegyezni, ezek viszont elérhetőek lesznek majd az e-TB kiskönyvben.

Rétvári Bence közölte azt is: a törvénymódosítással az egészségügyi dolgozók kötelező pihenőideje, és a munkaidőre vonatkozó szabályok betartása érdekében előírják, hogy a foglalkoztató elektronikus felületen kérhet arról adatot, hogy az általa foglalkoztatott vagy foglalkoztatni kívánt személy mely más egészségügyi szolgáltatónál és milyen jogviszonyban dolgozik.

Továbbá - folytatta - az állam által szeptember 1-jétől az utolsó évfolyamos középiskolás tanulók számára ingyenesen biztosított jogosítványszerzési lehetőséget a köznevelési alapfeladatok között tüntetik fel a jövőben, tekintettel arra, hogy az elméleti képzéseket és vizsgákat is a középiskolák szervezik. Emellett lehetőséget adnak arra is, hogy azok a tanulók, akik nem az érettségi évében szeretnének a jogosítvány megszerzésére készülni, ezt már egy évvel korábban, a 11. évfolyamon is megtehessék, ha ezt életkoruk megengedi.

Az államtitkár a módosítások között említette, hogy a határon túli magyar pedagógusok is jogosultak lesznek a jövőben a magyar pedagógusigazolványra és ehhez kapcsolódó kedvezményekre. Módosulnak az ápolási díjra és a gyermekek otthongondozási díjára, vonatkozó szabályok az érintettek élethelyzetének könnyítése érdekében, valamint kiegészítik a jogalap nélkül kiutalt szociális ellátás visszafizetésére vonatkozó rendelkezéseket és megtérítés visszamenőleges időtartamára egy éves határidőt adnak meg.

A módosítás emellett arra is lehetőséget ad, hogy kivételes helyzetben a gyermek otthontalanná vált szülője is elhelyezhető legyen a gyermekek átmeneti otthonában - ismertette.

Fidesz: adminisztratív terheket csökkent a javaslat

Tapolczai Gergely, a Fidesz vezérszónoka elmondta: a javaslat célja az adminisztratív terhek csökkentése, az egészségbiztosítási adatok elektronikus elérésének biztosítása, és az egészségügyben dolgozók párhuzamos jogviszonyainak átláthatóvá tétele.

Egyetértett az TB-kiskönyv kivezetésével, és azzal is, hogy a javaslat szerint a jövőben legfeljebb egy évre visszamenőleg lehet elrendelni a jogosulatlanul felvett szociális ellátások megtérítését.

Kitért arra is: az EU-s irányelv alapján a tagállamoknak az akadálymentességi követelményeket főszabályként 2025 júniusától kell alkalmazniuk, de lehetőség van arra, hogy a 112-es egységes európai segélyhívó számra beérkezett segélyhívások megválaszolásánál az akadálymentességi követelményekre vonatkozó rendelkezéseket legkésőbb 2027 júniusától alkalmazzák a tagállamok.

A törvényjavaslat is ezt a későbbi határidőt tartalmazza, de - hangsúlyozta - személy szerint jobban örülne annak, hogyha ezt az akadálymentességi követelményt korábban tudnánk teljesíteni.

Jelezte: ezzel együtt a törvényjavaslatot a Fidesz frakciója támogatja.

A DK támogathatónak tartja a javaslatot

Földi Judit, a DK vezérszónoka megkönnyebbülésnek nevezte a papír alapú TB-kiskönyv megszüntetését, hangsúlyozva, hogy a munkavállalónak munkahelyről, munkahelyre kellett vinnie magával a kiskönyvet, ami sokszor elveszett, újat kellett kiállítani, ugyanakkor nem volt központi nyilvántartása.

Egyetértett az elektronikus nyilvántartás bevezetésével, de arra figyelmeztetett: a munkáltatók, vállalkozások által használt központi elektronikus rendszerek működése "hagy kívánnivalót maga után", sokszor vannak üzemszünetek, leállások, ezért az adminisztratív tehercsökkenésről csak akkor beszélhetnek, ha a rendszer folyamatosan működőképes lesz.

Úgy vélte: az e-TB kiskönyv erősíti a munkavállalók jogainak védelmét azzal, hogy a jogviszonyok nyilvántartása pontos és naprakész lesz, valamint egyszerűsíti és gyorsítja a táppénz, a nyugdíjjogosultság és más ellátások igénybevételét.

Közölte: a Demokratikus Koalíció támogatja a javaslatot, de szükségesnek tartja egyes adatvédelmi, jogbiztonsági kérdések megnyugtató rendezését.

KDNP: a változásokhoz alkalmazkodnia kell az államnak is

Hollik István (KDNP) leszögezte, hogy a KDNP támogatja a javaslatot. "A digitalizáció nemcsak itt kopog az ajtónkon, hanem rég be is jött" - figyelmeztetett, felhívva a figyelmet a mesterséges intelligencia által kikényszerített változásokra is.

Hozzátette, ezekhez a változásokhoz alkalmazkodnia kell az államnak is, ebbe a törekvésbe pedig teljesen beleillik a TB-kiskönyv megszüntetéséről szóló javaslat - jelezte.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com