Krónika 4. rész

A büntető törvénykönyv módosításáról szóló törvényjavaslat összevont vitájával folytatta munkáját kedden délelőtt az Országgyűlés.Képviselői felszólalások

Fidesz: nélkülözhetetlen rendelkezések az embertelen és súlyos bűntettek elkövetőivel szemben

Szabó Tünde (Fidesz) hangsúlyozta, lényeges bizonytalanságot szüntet meg a szabályok egyértelműsítésével a javaslat; szavai szerint ezek "nélkülözhetetlen rendelkezések" az "embertelen és súlyos bűntettek" elkövetőivel szemben.

A bűn sosem maradhat büntetlenül - fogalmazott, arról beszélve, Magyarországon olyan rendőrök szolgálnak, akik "láthatólag sosem adják fel", és akár évtizedek után is felderítik az ügyeket, így nem hagyják futni az elkövetőket.

Kiemelte: következetes jogalkotói akarat, hogy az életfogytig tartó büntetéssel sújtható cselekmények sose évülhessenek el, és elévülés miatt senki ne úszhassa meg az emberölés következményeit, ennek érdekében pedig minden kiskaput be kell zárni.

DK: gyilkosság többé ne maradhasson büntetlenül

Kálmán Olga, a DK vezérszónoka felidézte Till Tamás 2000 májusában történt meggyilkolását majd úgy fogalmazott: "24 év fájdalom, félelem, szenvedés és remény". A bajai kisfiú földi maradványait idén szeptemberben találták meg egy tanya melléképületében az aljzatbeton alatt, majd egy felfoghatatlan történet vette kezdetét.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A remény szertefoszlott és valami olyan történt, ami még egy hatalmas tőrt döfött a gyászoló szülők szívébe. A gyilkos a beismerő vallomás után szabadon távozhatott a rendőrségről a hatályos büntető törvénykönyv betű szerinti betartásával - mondta.

Egy 11 éves gyermek megölése "főbenjáró bűn", megbocsájthatatlan, a halál, a szülők fájdalma nem évül el és maga a bűn sem évülhet el - hangoztatta.

Kijelentette: nem lehet ilyen igazságtalanságot a jog pallosával támogatni, aláásva a törvények iránti maradék közbizalmat.

Feltette a kérdést: hogyan történhetett meg ez, ma Magyarországon kiengednek egy gyilkost, hogy csak akkor fussanak utána, ha már forrong az ország?

Jelezte, csak az azonnali változtatásban bízva támogatják a javaslatot, hogy ilyen soha több ne történhessen meg és gyilkosság ne maradhasson büntetlenül.

Ami történt, az értékelése szerint a kormánypártok felelőssége, arra jut figyelem, hogy "egy nap alatt iparágakat lopjanak el", de arra nem jut, hogy a legszörnyűbb bűntettek elkövetőit ne engedjék szabadon - mondta a DK-s politikus.

KDNP: elképzelhetetlen, hogy egy ilyen bestiális bűntett felelősségre vonás nélkül maradjon!

Hollik István, a KDNP vezérszónoka úgy reagált: Magyarországon demokrácia van és mindenki azt mond a parlamentben, amit akar, de Kálmán Olga szavainak ebben a formában nem lett volna szabad elhangozniuk. Till Tamás bestiális meggyilkolását napi pártpolitikai célokra felhasználni, ennél gusztustalanabb dolgot a parlament falai között még nem látott, szégyellje magát a képviselő - mondta.

A kormánypárti politikus kiemelte: a jogszabályokat a polgárok addig tartják be, amíg azt érzik, hogy a saját erkölcsi megítélésük megjelenik bennük. Ha azt érzik, ez nem így van, nincs igazság, a jogalkotónak felelőssége és feladata van - szögezte le.

A Fidesz-KDNP mindig az igazság oldalán áll, ezért rögtön látták, hogy Till Tamás szörnyű, bestiális meggyilkolása ügyében teendőjük van - közölte.

Kijelentette: nem elképzelhető, hogy aki ilyen brutális bűncselekményt követ el, az felelősségre vonás nélkül maradjon, egyértelmű helyzetet kell teremteni.

Ha valaki olyan brutális bűncselekményt követ el, mint az emberölés és különösen, ha ezt kiskorú sérelmére teszi, mindegy, hogy az elkövető hány éves, az soha ne évülhessen el - rögzítette.

Kitért arra is, hogy szerencsére a hatóságok úgy értelmezik a hatályos jogszabályokat, hogy felelősségre lehet vonni azt a személyt, aki beismerte a bestiális bűncselekményt. Azért, hogy ne a jogértelmezésen múljon egy ilyen helyzet, szükség van a Btk. módosítására - mutatott rá.

A KDNP támogatni fogja a módosítást.

MSZP: kodifikációs hibát követtek el 2012-ben

Harangozó Tamás (MSZP) jelezte: egy gyermek meggyilkolása megbocsáthatatlan és elévülhetetlen tett, és joga van a családnak ahhoz - ha már a gyereküket soha nem kapják vissza -, hogy az elkövetőt felelősségre vonják.

Emlékeztetett: 2000-ben teljesen és világos egyértelmű mondat állt a büntető törvénykönyvben arról, hogy az emberölés minősített esete semmilyen módon nem évül el.

Most azért vagyunk itt, mert 2012-ben új büntető törvénykönyvet fogadott el a Fidesz, és "komoly kodifikációs jogi hibát" követtek el - vélekedett.

Jobbik: úgy kell dönteni, hogy többé ilyen ne fordulhasson elő

Lukács László György (Jobbik) szerint nincs helyén, hogy aki elkövette és bevallotta a gyilkosságot, az mégis mentesül a büntetés alól. Olyan jogszabályra van szükség, amely jobban kifejezi a társadalom és a törvényhozó akaratát - hangsúlyozta, jelezve: most úgy kell dönteni, hogy többé ilyen ne fordulhasson elő.

A Jobbik a törvény és a rend pártján állva támogatja a javaslatot - mondta, és emlékeztetett, hogy maga is nyújtott be hasonló tartalommal indítványt.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon szerencsére nem gyakoriak az emberölések, vagy az, hogy gyermekek tűnnek el, de a hatóságoknak kiemelten kell kezelnie az ilyen ügyeket.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

http://ujhazak.com