KSH: 28 000 számlálóbiztos jelentkezését várják a települési jegyzők az októberben kezdődő népszámláláshoz

Országosan mintegy 28 000 számlálóbiztos részvételére lesz szükség az októberben kezdődő népszámlálás lebonyolításához, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a települési, illetve a fővárosban a kerületi önkormányzatok jegyzőivel közösen elindította a számlálóbiztosok toborzását - közölte a KSH pénteken az MTI-vel.A munkalehetőségre a polgármesteri, valamint a közös önkormányzati hivatalokban jelentkezhetnek az érdeklődők. A közlemény szerint tizenhatodik alkalommal kerül sor Magyarország teljes lakosságát érintő népszámlálásra október 1. és november 28. között. A legnagyobb hazai adatgyűjtés pontos képet ad az ország népességéről, eredményei megbízható alapot nyújtanak az országot, a településeket és az emberek közvetlen lakókörnyezetét érintő legfontosabb gazdasági, szociális és területfejlesztési döntések előkészítéséhez.
    

Kiemelték, a népszámlálásról szóló 2018. évi törvény alapján az adatszolgáltatás mindenkinek kötelező. A háztartások ennek október 1-16. között önállóan, a kérdőívet interneten kitöltve tehetnek eleget. Ezt követően október 17. és november 20. között számlálóbiztosok keresik fel azokat a háztartásokat, amelyek nem éltek az online kitöltés lehetőségével.
    

Közölték, a számlálóbiztosok feladata a rájuk bízott számlálókörzet bejárása, a címek ellenőrzése és a kérdőívek kitöltése azokban a háztartásokban, ahonnan az internetes önkitöltési időszakban nem érkezett be kérdőív. A háztartásoktól kapott válaszokat a számlálóbiztosok tableteken rögzítik, így Magyarország történetében az idei lesz az első elektronikus népszámlálás.
   

A népszámlálás helyi előkészítéséről és az adatfelvétel végrehajtásáról a települési, a fővárosban pedig a kerületi önkormányzatok jegyzői gondoskodnak a KSH szakmai felügyelete és támogatása mellett. A számlálóbiztosi feladatokhoz kapcsolódó jelentkezési feltételek, illetve a népszámlálás kapcsán további információk a KSH honlapján találhatók.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

http://ujhazak.com