KSH: csökkent a születések, jelentősen nőtt a házasságok száma

Csökkent a születések száma és a halálozásé is, így mérséklődött a természetes fogyás, miközben a házasságok száma jelentősen nőtt a tavalyi év első tizenegy hónapjában az azt megelőző esztendő azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint 2019 januárja és novembere között a születések száma 1,5, a halálozásoké 0,8 százalékkal kevesebb volt, mint 2018 azonos időszakában. Ezért a természetes fogyás 0,9 százalékkal, 341 fővel nőtt 2018 január-novemberéhez képest.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:


   
Január és november között 81 ezer 341 gyermek jött világra, ami 1274-el kevesebb az előző év adataihoz képest. A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,48 volt a 2018 első tizenegy hónapjára számított 1,49-hoz képest. Ebben az időszakban 117 ezer 964-en haltak meg, 933-mal kevesebben, mint egy évvel korábban.
    

Az élveszületések száma nagyobb mértékben mérséklődött, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás a 2018 első tizenegy havi 36 282-vel szemben 36 623 fő volt. Ez 0,9 százalékos növekedés. Az adatok szerint 979 pár kötött házasságot, ami jelentősen, 27 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A 2019. január-novemberi időszakban kötött házasságok száma 1989 óta a legmagasabb érték.
    

Kitértek arra is, ezer lakosra 9,1 élveszületés és 13,2 halálozás jutott, mindkettő 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2018. január-novemberi időszakhoz képest. Mindezek következtében a természetes fogyás 4,1 ezrelékes érteke változatlan maradt. 2019 első tizenegy hónapjában ezer élveszületésre 3,7 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékponttal több volt az egy évvel korábbinál. A házasságkötési arányszám 6,9 ezrelék volt, 1,5 ezrelékponttal több a bázisidőszaki értékhez képest - írták.
    

Közölték a csak a tavaly novemberre vonatkozó adatokat is: 7257 gyermek jött világra, ami 52 újszülöttel, 0,7 százalékkal kevesebb, mint 2018 novemberében. Ebben az időszakban 9729 ember vesztette életét, 700 elhunyttal, 6,7 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A születések száma kisebb mértékben csökkent, mint a halálozásoké, ennek következtében a havi természetes fogyás a 2018. novemberi 3120-szal szemben 2472 fő volt, ami 21 százalékos csökkenést jelent. A házasságkötések száma nagymértékben emelkedett, 4188 pár lépett frigyre, ami 112 százalékkal, 2213-al több a 2018 novemberi adatnál.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com