KSH: januárban 6650 gyermek született, és 11 723 ember halt meg

Az előzetes adatok szerint 2024 januárjában 6650 gyermek született, és 11 723 ember halt meg; 2023 januárjához képest a születések száma 12, a halálozásoké 1,1 százalékkal csökkent - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-t.A közlemény szerint januárban 6650 gyermek született, 12 százalékkal, 902 újszülöttel kevesebb, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor 11 723 ember vesztette életét, 1,1 százalékkal, 134 fővel kevesebb, mint 2023 januárjában. A természetes fogyás a 2023. januári 4305-tel szemben 5073 fő volt. Továbbá 1678 pár kötött házasságot, ez 37 százalékkal, 449-cel több a 2023. januárinál.
    

Idén januárban ezer lakosra 8,2 élveszületés és 14,4 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 1,1, a halálozási arányszám pedig 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2023 januárjában, ennek következtében a természetes fogyás 1,0 ezrelékponttal, 6,3 ezrelékre nőtt. Ezer élveszületésre 3,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,8 ezrelékponttal magasabb az előző év januárinál - tették hozzá.
    

A házasságkötési arányszám 2,1 ezrelék volt, 0,6 ezrelékponttal nagyobb, mint egy évvel korábban - írták. A közlemény szerint 2023 februárja és 2024 januárja között 84 298 gyermek született, 5111-gyel, 5,7 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál. Ebben az időszakban 127 066-an haltak meg, 8009-cel, 5,9 százalékkal kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban. Az adatok szerint 50 599 pár kötött házasságot, 12 371-gyel, 20 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com