KTK: a Transparency kritikájának valódi oka, hogy Soros veszített a magyar letelepedési kötvényprogramon

A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szerint a Transparency International azért kritizálja a magyar letelepedési kötvényprogramot, mert az sértette Soros György gazdasági érdekeit.A KTK hétfői közleményében azt írta: 2012 és 2016 között Magyarországnak vissza kellett fizetnie a Gyurcsány-kormány által felvett IMF-hiteleket, és ezt Soros György is szívesen finanszírozta volna. Magyarország azonban más utat választott: "lakossági devizakötvényekből és letelepedési kötvényekből fizettük vissza az adósságot" - tették hozzá.

    
"Ez Soros gazdasági érdekeit sértette. Ezért rágalmazzák a Soros által fizetett szervezetek - mint például a Transparency International - a magyar kötvényprogramot" - fogalmaznak a közleményben.

Az Index írt arról, hogy hétfőn Budapesten mutatták be a Transparency International számára készített, a letelepedési államkötvények gazdaságtanáról szóló tanulmányt, amely szerint semmiféle gazdasági racionalitása nem volt annak, hogy gazdag külföldieknek eladott letelepedési engedélyekkel finanszírozza magát a magyar állam, mert 21 milliárd forinttal lett volna olcsóbb piaci kötvényekkel kiváltani a programot, miközben átláthatatlan hátterű közvetítő cégekhez rengeteg közpénz áramlott.
    

A KTK közleményében ezzel szemben azt hangsúlyozzák: az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) számításai szerint a letelepedési kötvényprogram jelentős kamatmegtakarítást eredményezett az állam számára. A program válságos időszak után segítette Magyarország finanszírozását, elősegítette a 2010 előtt felvett magas kamatozású IMF-hitel visszafizetését, melynek kamata a 2013. májusi törlesztéskor a 4 százalékot is meghaladta, szemben a letelepedési magyar államkötvény akkori éves 2,53 százalékos éves kamatával - írják.
    

Az ÁKK számításai szerint - áll a közleményben - a magyar állam 2013 és 2017 között összesen 1,84 milliárd euró névértékben bocsátott ki letelepedési államkötvényt, és a program elindításakor megállapított kedvező kamatfeltételeknek köszönhetően számottevően csökkentek az államadósság kamatkiadásai. Az ÁKK szerint az államadósság finanszírozási helyzete az elmúlt években jelentősen javult: a makrogazdasági folyamatok és az állam finanszírozási helyzetének intenzív javulása tette lehetővé 2017-ben a letelepedési államkötvény értékesítésének felfüggesztését.
    

A közleményben kiemelik: a költségvetés szempontjából a letelepedési államkötvény kamatozása a teljes kibocsátási időszakban kedvezőbb volt, mint a hasonló módon értékesített Prémium Euró Magyar Állampapír kamatozása. A letelepedési államkötvény konstrukció 2013-ban 1,62, 2014-ben 0,76, 2015-ben 0,2, 2016-ban és 2017-ben 0,4 százalékponttal volt olcsóbb finanszírozási eszköz az adósságkezelő számára, mint az azonos kibocsátású és lejáratú Prémium Euró Magyar Állampapír; a költségelőny egészen a lejárati időpontig minden évben megtakarítást jelentett az adósságfinanszírozásban - hangsúlyozzák.
    

Hozzáteszik: mindezeken felül a letelepedési államkötvény forgalmazásához kapcsolódóan az állam nem fizetett jutalékot a forgalmazóknak (ezzel szemben a Prémium Euró Magyar Állampapír esetében a jutalék szintje 1 százalék), amely szintén kedvezőbbé tette a konstrukciót, mint adósságfinanszírozási eszközt az állam számára.
    

A kedvezőbb feltételeknek köszönhetően 2013 és 2017 között több mint 9,6 millió eurót, közel 3 milliárd forintot takarított meg az állam azzal, hogy a Prémium Euró Magyar Állampapír helyett letelepedési államkötvényt bocsátott ki - összegeznek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com