KTM: rendkívüli nyitvatartás a választás hétvégéjén a kormányablakokban

Nyitva tart a legtöbb kormányablak az országgyűlési választás hétvégéjén, április 11-én szombaton, valamint 12-én vasárnap. Ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre és lakcímkártya pótlására lesz lehetőség, fontos, hogy az érintett napokon kizárólag bankkártyával lehet a felmerülő díjakat megfizetni - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) kedden az MTI-vel.A közlemény szerint a rendkívüli hétvégi nyitvatartás célja, hogy minél többen élhessenek szavazati jogukkal, így azok se maradjanak ki a voksolásból, akik csak az utolsó pillanatban, akár a szavazás napján eszmélnek rá, hogy kulcsfontosságú okmányaik lejártak vagy elvesztek.

A kormányablakok - néhány kivétellel - országszerte április 11-én, szombaton 8 és 16, a választás napján, vasárnap pedig 7 és 19 óra között tartanak nyitva - jelezték. Felhívták a figyelmet arra, hogy aki még a választás előtt változtatna lakócímet, nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a bejelentést, akinek az új lakcímét április 10-én, pénteken 9 óra előtt rögzíti a kormányablak a nyilvántartásban, már az új lakóhelyén veszi nyilvántartásba a Nemzeti Választási Iroda, így ott tud majd szavazni.

Hozzátették, hogy péntek 9 óra után történő lakcímváltozás esetén a korábbi cím szerinti szavazókörben lehet voksolni. Közölték azt is, hogy a szavazáshoz érvényes személyazonosító igazolvány, útlevél vagy kártya formátumú jogosítvány szükséges, a lakcímkártya nem feltétele a szavazásnak. Ha a választás hétvégéjén valakinek semmilyen érvényes személyazonosító igazolványa sincs, a kormányablakban ideiglenes személyi igazolványt kérhet, amivel lehetséges a szavazás - hangsúlyozták.

A hétvégi nyitvatartás ideje alatt az igazgatási szolgáltatási díjak megfizetésére kizárólag bankkártyával lesz lehetőség - emelték ki. Azt kérték, hogy az ügyintézés előtt mindenki tájékozódjon a kormanyhivatalok.hu honlapon a nyitva tartó kormányablakokról.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

http://ujhazak.com