Kulturális intézmények ideiglenes bezárásáról döntöttek Hódmezővásárhelyen

Kulturális intézmények három hónapos bezárásáról, szociális intézmények költözéséről, ingatlanok kiürítéséről döntött csütörtöki ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, az intézkedésektől 300-400 millió forint megtakarítást várnak.Az előterjesztést készítő Szabó János alpolgármester a vitában úgy fogalmazott, az a takarékossági lépésekre az önkormányzat fizetőképességének megőrzése érdekében van szüksége. Többkörös egyeztetést követően meghozott intézkedések alól mentesülnek az óvodák és bölcsődék - hangsúlyozta a politikus.
    

Benkő Zsolt (Fidesz) képviselő hangsúlyozta, a javaslatok előkészítését nem előzték meg pontos számítások, a tervezett megtakarítások pedig jelentősen elmaradnak az önkormányzat rezsiköltségének több mint 2 milliárd forintos emelkedésétől. Cseri Tamás (Fidesz) szerint elfogadhatatlan, hogy a polgármesteri hivatal dolgozóinak jutalmat fizettek ki, miközben Márki-Zay Péter (MMM) polgármester nyilatkozata szerint az önkormányzattól 25-30 embert küldenek el. A politikus felelőtlenségnek nevezte, hogy az önkormányzat nehéz helyzete ellenére a polgármester néhány hete aláírta a városháza felújításáról szóló, több százmillió forintos szerződést.
    

A Fidesz frakció a döntéshez módosító javaslatot terjesztett be, melyben a többi közt kérték a városházi torony saját forrásból megvalósuló felújításának leállítását, a nem kötelező önkormányzati feladatok áttekintését, a megbízási szerződések alapján kifizetett juttatások csökkentésére, a városi rendezvények, programok, utazások felülvizsgálat. E javaslatok többségét novemberi ülésén tárgyalja meg a közgyűlés.
    

A közgyűlés döntései értelmében az Emlékpont, a Magyar Tragédia 1944 kiállítóhely, a - hitéleti alkalmakat leszámítva - a zsinagóga, valamint a mártélyi Bodnár Bertalan oktatóközpont november 1-jétől, az Alföldi Galéria december 5-étől, a próbatermek kivételével a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ december 20-ától március 31-éig zár be. Lezárják a Németh László Városi Könyvtár és a Pósa Lajos Gyermekkönyvtár emeletét is.
    

Új telephelyekre költözik a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kapcsolat Központja által működtetett szociális ellátást nyújtó több egység is Székkutasról, Mártélyról, Hódmezővásárhelyről. Az önkormányzati tulajdonú Hódfó Hódmezővásárhelyi Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft. két telephelyén négynapos munkahetet vezetnek be március végéig. Több önkormányzati cég is kiüríti korszerűtlen ingatlanait és a munkavállalókat más épületekben helyezi el. A városi uszoda néhány egységét hétköznapokra lezárják. A közgyűlés létszámcsökkentésekről is döntött, a polgármesteri hivatal hat munkatársát bocsátják el december 1-jétől.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

A rendőrök elfogták a 26 éves ajkai férfit, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Két doboz sört rabolt

Két doboz sört rabolt

A gödöllői rendőrök egy órán belül elfogtak egy 40 éves férfit, aki két doboz sör miatt bántalmazott egy bolti alkalmazottat Turán.

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Videóhívásban fenyegette meg a családtagjait, majd dührohamában szinte mindent szétvert maga körül egy 30 éves nagysápi férfi.

Őrizetbe vették a barátját

Őrizetbe vették a barátját

Büntetőeljárás keretében vizsgálják a rendőrök a szentlőrinci lány halálesetének körülményeit, emberöléssel gyanúsítják az áldozat barátját.

Két keréken ment rabolni

Két keréken ment rabolni

A bíróság elrendelte letartóztatását egy 24 éves hatvani fiatalembernek, aki a nyílt utcán rabolt ki egy férfit Gyöngyösön.

Ököllel rendezte a vitát

Ököllel rendezte a vitát

Az érdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 63 éves férfit, aki egy közlekedési konfliktus miatt ütött meg egy rollerest.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

http://ujhazak.com