Külügyminisztérium: a Velencei Bizottság új magyar tagjai már megkezdték munkájukat

Varga Zs. András és Székely László jogászt október 8-án jelölte a Velencei Bizottság tagjának, illetve póttagjának a magyar kormány, a következő ülésen már részt vehettek az új tagok - közölte a Külügyminisztérium szerdán az MTI-vel.

2042266Az MTI azt követően érdeklődött a tárcánál, hogy a bizottság előző nap közölte: tiszteletbeli elnökévé választotta Paczolay Pétert, Magyarországot képviselő korábbi tagját.

A Külügyminisztérium a válaszában azt írta: Magyarország Varga Zs.

Andrást, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jog- és államtudományi karának tanárát jelölte a Velencei Bizottság új magyar tagjának a korábbi tag, Paczolay Péter mandátumának lejártát követően. Póttagnak Székely Lászlót, az alapvető jogok biztosát jelölte a kormány.

A hivatalos bejelentést a jelöltekről október 8-án tették meg - közölték, hozzátéve: a bejelentés utáni következő bizottsági ülésen már az új magyar tagok vehettek részt.

A korábbi tag és póttag, azaz Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke és Trócsányi László diplomata mandátuma augusztus 1-jén járt le a Velencei Bizottságban, az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testületében, a kormány a helyükre új szakértőket jelölt.

A döntéssel kapcsolatban Martonyi János külügyminiszter korábban úgy nyilatkozott, hogy a kormány nem hívta vissza Paczolay Pétert a bizottságból, hanem mandátuma lejártával új szakértőt jelölt a helyére, de ez nem jelenti azt, hogy kétségbe vonnák az Ab elnökének a jog- vagy a politikatudományban szerzett kiemelkedő tudását.

Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke az MTI-nek kedden úgy nyilatkozott, váratlan megtiszteltetésként érte a hír tiszteletbeli elnökké választásáról, hiszen eddig nem volt ilyen tisztség a bizottságban.

"Azt, hogy pontosan milyen feladatokkal jár a tiszteletbeli elnöki tisztség, a módosított statútum fogja meghatározni, de mindenképpen örülök annak, hogy intézményes keretek között is folytatódik a bizottságban végzett munkám" - fogalmazott Paczolay Péter.

MTI

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com