Kúria: törvénysértő volt az ítélőtábla hatályon kívül helyező végzése

Törvénysértő volt, hogy a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a röszkei közúti átkelőnél 2015 őszén történt tömegzavargás ügyében első fokon terrorcselekmény bűntette miatt elmarasztalt Ahmed H. ítéletét és új elsőfokú eljárást rendelt el - mondta ki a Kúria kedden.A döntés az ügy érdemét nem érinti, a már tartó megismételt elsőfokú eljárás folytatódik, a Kúria elsősorban elvi, eljárásjogi kérdésekben foglalt állást a jövőre nézve. A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetése után, 2015. szeptember 16-án több száz ember gyülekezett a Röszke-Horgos közúti határátkelőhely szerb oldalán. A Magyarországra belépni akaró, kezdetben békés tömeg idővel agresszívvá vált, a kerítést ki akarta dönteni, majd néhányan kövekkel dobálták meg a magyar oldalon felsorakozó rendőröket. Az összecsapásokban több rendőr megsérült.

    
Az elsőfokú ítélet szerint Ahmed H. a kordon bedöntésével, a rendőrök megtámadásával fenyegetőzött. Többször is megafonon beszélt a tömeghez, háromszor ő is dobált a rendőrök felé, majd az átkelőt lezáró kapu kinyitása után illegálisan magyar területre lépett. Röviddel később visszatért a szerb oldalra, de három nappal később Magyarországon őrizetbe vették.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:


    

A Szegedi Törvényszék első fokon a szíriai állampolgárságú vádlottat bűnösnek mondta ki terrorcselekmény és határzár tiltott átlépése bűntettében, ezért 10 év fegyházra ítélte, és végleg kiutasította Magyarországról. Fellebbezés után a döntést a Szegedi Ítélőtábla arra hivatkozva nem bírálta felül, hogy szerinte a törvényszék nem értékelt olyan bizonyítékokat, amelyek a tényállásra, a bűncselekmény jogi minősítésére, valamint a büntetés kiszabására lényeges hatással lehettek volna.
    

A most 41 éves férfit a határzár tiltott - tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett - átlépése és állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettével vádolja az ügyészség, a megismételt elsőfokú eljárás jelenleg is tart a Szegedi Törvényszéken.
    

A legfőbb ügyész nyáron fordult a Kúriához, mert úgy ítélte meg, hogy a tábla törvénysértő döntést hozott, amikor új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot, megítélése szerint ugyanis az indokként megjelölt hiányosságok pótolhatók lettek volna a másodfokú eljárásban, azaz az ítéletet érdemben kellett volna felülbírálni. Polt Péter szerint ellentmondásos az is, hogy az ítélőtábla az elsőfokú ítéletben megállapított tényállást hiánytalannak nevezte, a jogi érvelés indokolásával kapcsolatos aggályait hangsúlyozta, mégis a tényállás bizonyításával kapcsolatos kisebb hiányosságokat jelölte meg a hatályon kívül helyezés okaként.
    

A keddi budapesti tárgyaláson a Legfőbb Ügyészség képviselője megismételte az indítványukban foglaltakat. Bárándy Péter, Ahmed H. ügyvédje úgy vélekedett, a fő kérdésben megalapozatlan volt az elsőfokú ítélet, amelyben iratellenes megállapítások szerepeltek, és hiányos volt a tényállás is. Fenntartotta, hogy az elsőfokú ítélet iratellenessége olyan mértékű felülmérlegelést igényelt volna a másodfokon eljárt bíróságtól, amelyre az nem jogosult, még akkor sem, ha rendelkezésre álltak a helyes tényállás megállapításához szükséges iratok.
    

A Kúria az ügyészségi indítvánnyal egybehangzóan megállapította, hogy az ítélőtábla hatályon kívül helyező végzése törvénysértő volt, a táblabíróság a rendelkezésére álló eszközökkel a megjelölt hiányosságokat pótolhatta volna, azaz az ítéletet érdemben kellett volna felülbírálnia. A Kúria szerint a másodfokú bíróság többi között kifogásolta, hogy nem voltak felderítve a dobálás külső-belső körülményei, például az, hogy a terhelt indulatai, sértettsége hogyan függött össze cselekményével. A Kúria szerint a terrorcselekmény megállapítása - azaz az állami szerv kényszerítése - szempontjából nem releváns, hogy az elkövető milyen indulati állapotban van, vagyis a táblabíróság rendelkezésére álltak a szükséges adatok a terrorcselekmény elkövetésének megítéléséhez.
    

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az ítélethirdetés után azt mondta újságíróknak: 2015 szeptembere óta a legfőbb ügyész tíz alkalommal fordult a Kúriához, hogy a bíróság mondja ki, törvénysértő és indokolatlan volt a hatályon kívül helyezés, bizonyítékok felvételével orvosolhatók lettek volna a hiányosságok. A Kúria eddig kilencszer meg is állapította a törvénysértést.
    

A szóvivő jelezte: "nem önmagáért való" volt, hogy a legfőbb ügyész a bírósághoz fordult, mivel a Kúria határozatai elvi iránymutatásként segítik a bírságokat abban, hogy helyesen értelmezzék a hatályon kívül helyezés körét és csak indokolt esetben éljenek vele. Ezzel a bíróságok megakadályozhatják az eljárások indokolatlan elhúzódását is - tette hozzá.
    

Szólt arról is, hogy az ügyészség következetes fellépése nyomán az elmúlt évben 20 százalékkal csökkent a hatályon kívül helyezések száma, azaz több ügyet fejeztek be érdemben másodfokon a bíróságok. Jelezte: több ügyben, így a tescós rablás és a Biszku Béla volt állampárti politikus elleni büntetőügyben is kimondta a Kúria, hogy törvénysértő volt a hatályon kívül helyezés. Utóbbival kapcsolatban utalt rá, az indokolatlan hatályon kívül helyezés miatt a terhelt már nem élhette meg az ügy jogerős elbírálását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com