Kúriai állásfoglalások veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárási szabályok alkalmazásáról

 A koronavírus miatti veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő eljárásjogi szabályok alkalmazásáról alkotott három kollégiumi véleményt a Kúria Polgári Kollégiuma - tudatta a legfelsőbb bírói fórum közleményben pénteken.A másodfokú polgári eljárásra vonatkozó vélemény rögzíti, hogy veszélyhelyzet idején főszabályként a perorvoslati bíróságnak hivatalból mellőznie kell a nyilvános tárgyalás kitűzését. Ez az értelmezés irányadó, bizonyos kivételekkel azokra az esetekre is, amelyekben a felek a veszélyhelyzet előtt kérték tárgyalás tartását, a tárgyalás kitűzésére azonban még nem került sor.

    
A civilisztikai ügyekben tartott e-tárgyalásról szóló vélemény kimondja, hogy veszélyhelyzet idején elektronikus kép és hang továbbítására alkalmas eszközzel csak akkor tartható tárgyalás, ha az ehhez szükséges technikai feltételek a bíróság tagjain kívül minden, a tárgyalásra idézendő személynek is rendelkezésére állnak.
   

A harmadik vélemény a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható megelőző távoltartás elrendelésére irányuló polgári nemperes eljárás veszélyhelyzet idején alkalmazandó szabályaival kapcsolatos. A három kollégiumi vélemény a kormány veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló március 31-i rendeletének alkalmazásával kapcsolatos szakmai, perrendi kérdésekre vonatkozik.
    

A három kollégiumi vélemény a Kúria honlapján olvasható az alábbi linkeken: https://kuria-birosag.hu/hu/kollvel/12020-iv-30-pk-velemeny-masodfoku-eljarasra-iranyado-szabalyoknak-veszelyhelyzet-ideje-alatthttps://kuria-birosag.hu/hu/kollvel/22020-iv-30-pk-velemeny-veszelyhelyzet-ideje-alatt-az-elektronikus-kep-es-hang-tovabbitasarahttps://kuria-birosag.hu/hu/kollvel/32020-iv-30-pk-velemeny-hozzatartozok-kozotti-eroszak-miatt-alkalmazhato-megelozo


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com