Kuruzslás miatt pénzbüntetésre ítéltek egy nőt és élettársát

Jogosulatlanul végzett zsírbontó kezelések miatt pénzbüntetésre ítélt a bíróság nem jogerősen egy nőt és élettársát - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.A közlemény szerint a 40 éves - orvosi végzettséggel nem rendelkező - nő rendszeresen végzett zsírbontó kezeléseket, amelyekre csak szakorvos lett volna jogosult. Ráadásul olyan kozmetikai termékeket fecskendezett bőr alá, amelyek csak külsőleg lettek volna alkalmazhatók.

    
A nő az interneten hirdette a szolgáltatást, majd a hirdetésre jelentkező, fogyni vágyó pácienseket egy újpesti lakásban kezelte, élettársa segítsége mellett. Az ügyfeleket a 45 éves férfi fogadta - akit az ügyészség bűnsegédként vádolt -, ő tájékoztatta a jelentkezőket a kezelésekről, és adminisztratív feladatokat is ellátott.
    

Két év alatt, 2015-től 2017 júniusáig a vádlott tizenhat emberen - elsősorban nőkön - végzett kezeléseket. A szolgáltatásért az ügyfelek - az alkalmak számától is függően - 10 ezer és 70 ezer forint közötti összeget fizettek. A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság kuruzslás vétségében bűnösnek mondta ki a vádlottakat: a nőt 525 ezer, a férfit 240 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.
    

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosabb pénzbüntetések kiszabása, a védelem felmentés érdekében fellebbezett - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com