Kutatható az interneten az első világháborús magyar alakulatok története

Az interneten is kutatható már az első világháborúban a Magyar Királyság területén felállított katonai egységek és tagjaik története - hangzott el a http://www.magyarezredek.hu/ honlap indulása alkalmából tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az eseményen azt emelte ki: az első világháború volt a történelem legnagyobb magyar katonai emberveszteséggel járó konfliktusa. A 662 ezer elesett megegyezik Debrecen, Miskolc, Szeged és Pécs teljes lakosságával, ám nagyon kevés történt emlékük megőrzése érdekében az elmúlt száz évben, különösen az e korszakot fel nem vállaló kommunista hatalom idején - mondta.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormányzat a világháború kitörésének centenáriuma alkalmából tartott emlékévben fontosnak tartja, hogy méltó állapotba kerüljön minden felújításra szoruló emlékmű, álljon az bárhol a Kárpát-medencében; ezek közül 345 felújítása már meg is történt. Kitért arra is: a jubileummal kapcsolatban több mint kétszáz megemlékezést tartottak, a Várkert Bazárban pedig több szakaszban megnyíló kiállítás mutatja be, milyen gazdasági, társadalmi és világpolitikai változásokat hozott az 1914-től 1918-ig tartó konfliktus.


Azt is felidézte: az elesettek mellett 700 ezer sebesült és ugyanennyi hadifogságba esett vagy eltűnt volt a Magyar Királyság vesztesége. Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt: 2018 végére, a háború végének századik évfordulójára készül el a magyar katonai áldozatvállalás archívuma; ebben szerepel majd mindenki, aki elesett, eltűnt, fogságba került vagy megsebesült az első világháborúban.


Közlése szerint eddig már több mint egymillió adatsort rögzítettek a rendszerben; a hadügyminisztérium szinte napi rendszerességgel kiadott veszteséglistáit 90, a honvédelmi levéltár anyagát 70, a bécsi temetőkatasztert 60 százalékban feldolgozták, a bécsi és a pozsonyi hadilevéltár immár digitalizált anyagában nemsokára kezdődik a kutatómunka.


Az eseményen elhangzott: a 140-nél több alakulat 50 ezer oldalnál is bővebb anyagát feldolgozva készült a most elindított honlap, amelyen személynév, helyszín, esemény alapján is kereshetnek a tudományos igénnyel vagy személyes érdeklődés okán az oldalra látogatók.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com