KutatóCentrum: fontosnak tartják a környezetvédelmet, mégis sokan nyomtatnak

Bár a 18 és 64 év közöttiek több mint kétharmada szerint fontos a papírfelhasználás csökkentése, 70 százalékuk nyomtat az irodában vagy otthon - derül ki a KutatóCentrum felméréséből.


dont_print_emails_sign  Az online piackutató csütörtöki közleménye szerint Magyarországon átlagosan 700 ezer tonna papír fogy évente, amelynek jelentős részét az irodai és otthoni nyomtatás adja.
A felmérés során megkérdezettek 70 százaléka szokott munkahelyén, otthonában, míg 40 százaléka egyéb helyen is nyomtatni. A legtöbb papír az irodákban fogy, a válaszadók csaknem fele ugyanis a munkahelyén gyakran használja a nyomtatót, 37 százalékuknak napi szinten kell nyomtatnia. Otthon 20 százalék nyomtat rendszeresen, 50 százalék pedig alkalomszerűen.
A vállalatoknak megéri odafigyelni a környezetre, a megkérdezettek 68 százaléka szerint ugyanis szimpatikus egy olyan cég, amely környezettudatosan működik. A válaszadók 86 százaléka látja úgy, hogy a munkáltatója valamennyire odafigyel a környezetre.
Két év múlva, 2015-től kötelező lesz a szelektív hulladékgyűjtés, de a kutatás szerint erre egyelőre leginkább az 55 év felettiek és a felsőfokú végzettségűek figyelnek oda, számukra legfontosabb a papírfelhasználás csökkentése, és köztük vannak a legnagyobb arányban azok, akik szelektíven gyűjtik a szemetet. Bíztató jel lehet azonban, hogy mindössze a válaszadók 6 százaléka nyilatkozott úgy: a környezettudatosság bonyolítja az életét.
A KutatóCentrum felmérése április 5. és április 9. között online adatfelvétellel történt. A villámkutatásban 1000 megkérdezett vett részt, a minta kor és nem tekintetében reprezentálja a hazai 18-64 éves internetező lakosságot.

Hozzászólások

Zseblopáson kaptak egy nőt és 14 éves lányát

Zseblopáson kaptak egy nőt és 14 éves lányát

Január 3-án tetten értek egy anya-lánya zsebtolvaj párost a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Zseblopási Alosztály nyomozói az 1-es villamos egyik megállójában. A begipszelt kezű nőt rablás és más bűncselekmények elkövetése miatt is kereste a rendőrség.

Utolsó pillanatok…

Utolsó pillanatok…

Bajai rendőrök és mentősök mentették meg annak a férfinak az életét, aki végzetes tettre szánta el magát.

Szolgáltatásért előre fizetni?!

Szolgáltatásért előre fizetni?!

Egy budapesti férfi különböző szolgáltatások ígéretével hónapokon át csalt ki pénzt a gyanútlan hirdetőktől vagy hirdetésre jelentkezőktől. Az ország számos pontján estek áldozatául.

Kiállunk rendőreink mellett

Kiállunk rendőreink mellett

Jogszerű intézkedés közben halt meg a zagyvarékasi férfi.

Figyeljünk jobban a gyalogosokra!

Figyeljünk jobban a gyalogosokra!

Győr-Moson-Sopron vármegyében egy nap alatt két gyalogost is kijelölt gyalogátkelőhelyen ütöttek el.

Már a második randin lopni mentek

Már a második randin lopni mentek

Így vallott az a 34 éves gyanúsított, aki barátnőjével és két ismerősükkel lopásra adták a fejüket.

Zsaru-vélemény: Jegy helyett konyhakés

Zsaru-vélemény: Jegy helyett konyhakés

Elképedve olvassa az ember a közlekedési vállalatok dolgozóit ért támadásokról szóló beszámolókat; a tárgykörben közreadott év végi összefoglalót végképp.

Álrendőr csalt ki 17 millió forintot

Álrendőr csalt ki 17 millió forintot

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették a férfit, társa ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Újra őrizetben

Újra őrizetben

A pápai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 42 éves helyi férfit.

Rendőri intézkedés közben halt meg egy férfi Zagyvarékason

Rendőri intézkedés közben halt meg egy férfi Zagyvarékason

A rendőrök megpróbálták újraéleszteni, közben mentőt hívtak hozzá, de a helyszínen meghalt.

http://ujhazak.com