Kutatópont: minden ötödik ember látogat közösségi oldalakat munkaidőben

A Nézőpont Csoport szerdai közleménye szerint a számítógépet vagy okostelefont használó dolgozók csaknem egyharmada (32 százalék) bonyolít le magánjellegű telefonokat munkaidőben, 15 százalékuk pedig számítógépes játékokkal játszik.

A reprezentatív felmérésből az is kiderül, hogy a munkavállalók szabadidejükben többször szorítják háttérbe privát programjaikat, ha a munka azt megkívánja.



Az infokommunikációs eszközöket használók 60 százaléka szabadsága alatt is elérhető, 53 százaléka a munkaidején túl, minden második ember pedig betegen is dolgozik. A megkérdezettek kétharmada (67 százalék) úgy véli, hogy a szabadidő alatt végzett munka hatékony.

A munkahelyen használt, de privát dolgokhoz kapcsolódó infokommunikációs eszközök használatát is hasonló arányban (69 százalék) tartják fontosnak. A Kutatópont eredményei arra is rámutatnak, hogy a munkavállalók csaknem 60 százaléka használ munkájához infokommunikációs eszközöket.
Minden negyedik megkérdezett a munkaidejének nagy részét számítógép előtt tölti, minden ötödik pedig a munkaidő legalább felében más infokommunikációs eszközzel is dolgozik. A megkérdezettek háromnegyede szerint az infokommunikációs eszközök javítják a munkavégzés hatékonyságát.

Az országosan reprezentatív kutatást a felnőtt lakosság körében személyes lekérdezéses kérdőívvel 2000 emberrel végezték el 2016 őszén. A Kutatópont 2010 tavaszán kezdte meg működését önálló piackutató cégként.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com