Kutya szerencse

Egy hónapja, hogy Charlie, a speciálisan képzett személykereső Takács István főtörzsőrmesterrel rátalált egy eltűnt idős férfira, akit a zalaegerszegi rendőrök, az aggódó rokonok és szomszédok kerestek órákon át. Drónt is bevetettek, ám a szimatmunka járt eredménnyel. A részletekről, a keresőkutyák kiképzésének fortélyairól kérdeztük a tapasztalt kutyavezetőt.

Verseny az idővel.

– Október 15-én riasztottak minket, hogy éjszaka eltűnt otthonról egy 84 éves férfi. Az idő nagyon sürgetett minket, hiszen hűvös este volt, az eltűnt pedig demenciában is szenved, ráadásul hiányos öltözetben indult el – idézte fel az eseményeket a főtörzsőrmester, aki 14 éve szolgál, jelenleg a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság kutyás csoportjának járőrparancsnoka, és sokadik generációs zsarucsaládból jött. – A keresést ezért, kiegészülve a rokonokkal, valamint a kapitányság állományával, járőrökkel, drónkezelőkkel, haladéktalanul megkezdtük.

Ebbe a munkába kapcsolódott be Charlie, a négy és fél éves német juhász.

Mivel az eltűnés és a bejelentés közt is eltelt egy óra, és nekünk elsőként az egyértelmű, közeli helyeket kellett kizárnunk a kutatásból, a bajbajutott viszonylag nagy előnyre tehetett szert. Ezt kellett lefaragnunk.

Takács István főtörzsőrmester

Keresés a Nekeresdi úton.

– Nagy szerencsénk volt, hiszen a párás idő segítette a szagok megkötését, így a kutya magabiztosan vezetett minket – emlékezik a főtörzsőrmester, aki tökéletesen megbízott a szolgálati eb szimatában. – Charlie egyébként játékos, szeretni való kutya, de amikor dolgozik, a külvilág teljesen megszűnik a számára.

Láttam rajta, hogy teljesen belemerül a szag követésébe, csak két órán át tartó kutatás után pihentünk meg tizenöt percre. Azért is fontos a tudatos pihentetés, mert az állat, elmerülve a feladatban, kimerítheti magát, így romlik a teljesítménye is. Végül négyórányi keresés után, 4-5 kilométernyi átfésült területtel a hátunk mögött, egy sűrűn benőtt, bokros területen, a Nekeresdi úton bukkantunk rá a teljesen kimerült férfira, akit átadtunk a kiérkező mentőknek.

Mantrailing, a jobb teljesítményért.

– A siker mindig remek érzés, hiszen a csapatunk, összefogva, megmentett egy embert a kihűléstől, de a kutyavezető ilyenkor azon is gondolkozik, hogy mit lehetne jobban, másképp csinálni – mondta elgondolkodva Takács főtörzsőrmester, aki úgy érzi, van is megoldás a dilemmára. – Nekünk Charlie-val rengeteget segített a Magyarországon Gránicz Csaba főtörzszászlós, szakoktató által többedmagával meghonosított mantrailing módszer, ami a keresőkutyák speciális képzését teszi lehetővé életszerű körülmények között.

Az iskola lényege, hogy az ebek és a vezetőik szagminta alapján városi vagy külterületi körülmények között, erdős terepen követik az elbújt embert, a jutalom pedig a megtalálás öröme és a zsákmány, ami a bújónál van. Így a kutya ösztönösen, a saját tempójában dolgozik, nem is munkaként fogja fel a feladatot. Ez a szemlélet kiválóan kiegészíti a rendőrségi személykereső kutyák képzésén tanultakat, és hosszabb ideig tartó, a vadászösztönre építő alkalmazást tesz lehetővé, mint amikor a munkakutyáknak a „munka” és a „játék” vagy „pihenés” üzemmódok közt kell váltaniuk mentálisan.

Charlie a csúcson.

– Charlie most van rendőri karrierje legjobb időszakában, nagyon lelkesen, aprólékosan dolgozik, és már van kellő tapasztalata is – ismeri el képességeit mosolyogva a főtörzsőrmester. – Teljesen más hozzáállást kíván meg a vele végzett munka, mint az eddigi állataimmal, amiből én is rengeteget tanulhatok, fejlődhetek. Remélem, hogy még sok sikeres munka áll előttünk!

K. D.

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com