Kutyások, macskások figyelem!

Újfajta módszerrel támadnak a telefonos szélhámosok: azzal tévesztik meg a kisállat-tulajdonosokat, hogy az eltűnt – és általuk megtalált – kedvencek visszajuttatására és orvosi költségeire csalnak ki pénzt.Egy Győr-Moson-Sopron vármegyében élő nő tett feljelentést a rendőrségen, mert bűncselekmény áldozatává vált. Mint elmondta, január 29-én 11 éves kutyája a zárt udvarról ismeretlen módon elszökött, így a közösségi médiában hirdetést tett közzé az eb mielőbbi fellelése érdekében.

Másnap egy állatmentő egyesület dolgozójaként bemutatkozó férfi jelentkezett telefonon. Állítása szerint a kutyát megtalálták, és hazajuttatásának költségeire 66 ezer forint átutalását kérte a gazditól. A boldog kutyatulajdonos a kérésnek eleget tett, azonban rövid idő múlva ismét csörgött a telefon, hogy az állat orvosi költségeit is fizesse ki a nő. Ekkor azonban a sértettnek gyanús lett a dolog, így további pénzt nem küldött a hívónak. 

A szomorú történet mégis örömmel végződött, mivel a szeretett kutyus január 31-én épen, egészségesen hazatalált.

Az eset kapcsán a Győri Rendőrkapitányság csalás bűncselekmény elkövetése miatt eljárást indított.

Kérjük, hogy az áldozattá válás elkerülése érdekében fogadják meg a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság tanácsait:

  • Ha eltűnt szeretett kedvencük, akkor se dőljenek be minden telefonálónak.
  • Ellenőrizzék a hívó adatait, telefonszámait az internet adta lehetőségeken.
  • Győződjenek meg arról, hogy a jelentkező valóban megtalálta az elveszett állatot.
  • Kérjenek fényképet a kisállatról, egyedi tulajdonságaikra kérdezzenek rá.
  • Amennyiben mód van rá, kérjék meg a megtalálót, hogy a legközelebbi benzinkúton, vagy állatorvosnál olvastassa le a kutya vagy macska chip számát.
  • Lehetőleg utazzanak el a meglelt állatért, de mindenképpen kérjenek személyes találkozót, főként, ha a megtaláló pénzt kér a kiskedvencért.

 

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com