Lakhatási támogatás bevezetését szorgalmazza a Jobbik

A bajbajutottakon segítő lakhatási támogatás bevezetését szorgalmazta szerdai online sajtótájékoztatóján a Jobbik alelnöke.Z. Kárpát Dániel arról beszélt: a mindenkori kormánynak az átlagos bérszínvonalhoz igazított támogatást kell nyújtania azoknak, akik a megalázóan alacsony hazai fizetésükből önhibájukon kívül nem tudják állni a magas albérleti díjakat. Fontosnak nevezte azt is, hogy töröljék a babaváró hitel igénybevételénél most meglévő, szerinte értelmetlen és diszkriminatív 41 éves felső korhatárt, mert az mintegy 60 ezer nőt zár ki a támogatásból.

    
A jobbikos politikus elmondta: első javaslatát a parlamenti szakbizottsági vitában leszavazta a kormányoldal, a második tárgyalására pedig el sem jöttek. Z. Kárpát Dániel kiemelte, pártja bővíteni akarja és igazságosabbá tenni a családtámogatások körét. Hozzátette, olyan rendszer kialakítása a céljuk, ahol "a támogatások elsősorban nem a nem rászoruló miniszterek balatoni építkezéséhez járnak, hanem azon magyar fiataloknak, akik nem tudnak kiszabadulni az albérletből, akik nem tudnak nagyobb otthonhoz jutni, hogy gyermeket vállaljanak".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Leszólított gyerekek?

Leszólított gyerekek?

Budafokon is terjedni kezdett a hír, mely szerint egy ismeretlen próbált megszólítani diákokat.

Fejérben csípik a körözöttet

Fejérben csípik a körözöttet

Tavaly január óta négy top 50-es és kilenc további, elfogatóparanccsal keresett embert kutattak fel és kaptak el a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály munkatársai szoros együttműködésben a társszervekkel, és egyikük minden közölhető részletet elmondott arról, hogy csinálták.

Ismeri a férfit?

Ismeri a férfit?

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

Elismerték a bátorságukat

Elismerték a bátorságukat

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter Bátorságért Érdemjelet adományozott Zsoldos Máté főtörzsőrmesternek, Kaszásdűlő körzeti megbízottjának és Pintér Virág őrmesternek, a III. Kerületi Rendőrkapitányság járőrének.

Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Alig egy nap alatt sikerült azonosítani és elfogni azt a férfit, aki három idősebb nőt szexuálisan inzultált Miskolcon.

Nem igaz!

Nem igaz!

Ne hagyja, hogy félrevezessék a közösségi oldalakon terjengő valótlan hírek!

„Nem fogunk lebukni!” Dehogynem

„Nem fogunk lebukni!” Dehogynem

Lakatlan házba tört be két férfi Békésen.

Összehangolt DELTA-akció Szikszón és Aszalón

Összehangolt DELTA-akció Szikszón és Aszalón

Az encsi rendőrök több helyszínen tartottak kutatást, aminek eredményeként két dílert fogtak el és vettek őrizetbe.

Családi vita Abonyban

Családi vita Abonyban

Egy konyhakéssel életveszélyesen megsebesítette 18 éves fiát egy nő.

Percek alatt kinyomozta

Percek alatt kinyomozta

Február 20-án este egy szolnoki férfi úgy gondolta, eldobja az életét.

http://ujhazak.com