Láng Zsolt: ha Karácsony idejében kihirdeti a felújításról szóló pályázatot, már kész lenne a Lánchíd

Ha idejében kihirdeti Karácsony Gergely főpolgármester a Lánchíd felújításának pályázatát, akkor az átkelőt már átadhatták volna, nem kellene erre még másfél évet várni - mondta a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerdán a Tv2 Mokka című reggeli műsorában.Láng Zsolt azt mondta, a Lánchíd felújítása nemcsak gyorsabb, de olcsóbb is lehetne, akár ötmilliárd forinttal kevesebbe kerülnének a munkálatok, ha Karácsony idejében kiírja a pályázatot. Beszélt arról is, a kormány megszüntette azt a lehetőséget, hogy a polgármesterek a testületek helyett, egyszemélyben hozhattak döntéseket a veszélyhelyzet alatt. Karácsony Gergely az utolsó pillanatban, a "24. órában" azonban még számtalan személyi és beruházási döntést hozott.

    
Hangsúlyozta, hogy bár a főpolgármester mindig kiáll a transzparencia mellett, úgy látszik, a valóságban nem szereti a vitákat, és kihasznál minden olyan kiskaput, amivel egyszemélyben dönthet. Láng Zsolt szerint Karácsony Gergely az egyszerre elkezdett felújításokkal nem mérsékli, hanem előidézi a dugókat Budapesten.
    

Mint mondta, az "ad hoc felfestett" biciklisávok, sáveltolások, lezárások mellett egyszerre négy olyan beruházás is zajlik Budapest belvárosában, amelyek ellehetetlenítik a közlekedést. Kitért arra is, a fővárosi cégek mintegy 200 millió forintot fizettek már ki büntetésként, mert szabálytalan közbeszerzéseket folytattak.
    

Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, a főpolgármester zöld programját álságosnak tartja, hiszen például a Főkert Zrt. egymilliárd forinttal kevesebbet kap, mint az elmúlt években. "Azt látjuk, hogy arra nincs pénz a nagy zöld programban, hogy egyébként a parlagfüves, gazos területeket lekaszálják" - fűzte hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com