Láng Zsolt: Karácsony kérjen bocsánatot a Magyar Zene Házát érintő szavai miatt!

Bocsánatkérésére szólította fel a főpolgármestert a Magyar Zene Házára tett kijelentései miatt a Fidesz-KDNP frakcióvezetője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.Napirend előtti felszólalásában Láng Zsolt Karácsony Gergely szavaira reagált, aki egy televíziós műsorban úgy fogalmazott, hogy a 21. században "egy parkban építkezni olyan, mint belepisilni a szenteltvíztartóba egy templomban, ami talán belefér, csak tönkreteszi azt, amiért ott vagyunk".

A kormánypárti politikus szerint "ekkora bunkóság" az 1990-es évek óta nem fordult elő a magyar politikában.
    

Láng Zsolt arról beszélt, hogy Karácsony Gergely kifejezetten méltatlanul bántja az épületet és az építkezést, amivel minden olyan magyar embert meggyaláz, aki ott valaha meg fog fordulni. A főpolgármester ezen szavaira, valamint a Városháza-ügyet vizsgáló bizottság előtt tett kijelentésére is utalva azt kérte, hogy a jövőben próbáljon meg ne káromkodni, mert a közgyűlés ülését online is közvetítik, és abba belenézhetnek gyermekek is.
    

A frakcióvezető egyúttal óriási szégyennek nevezte, hogy sem Karácsony Gergely, sem más a főváros képviseletében nem vett részt a világon egyedülálló épület átadóján. Reagálásában Karácsony Gergely kifejtette: 21. században sehol a világon nem építenek épületeket egy parkban; elvi alapon ellenez minden olyan építkezést, amely zöldterületen folyik, majd többször kiemelte, hogy értékelése szerint a Városliget százéves platánfái "nagyobb értéket képviselnek, mint bármilyen emberi alkotás".
    

A főpolgármester szavai szerint "mindenkinek vannak bűnei", az övé az, hogy a vizsgálóbizottság ülésén "kicsúszott a száján egy trágár kifejezés", és elnézést kért mindazoktól, akiket megbántott a szavaival.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com