Láng Zsolt: Karácsony spórolási javaslata rossz ötlet

Rossz ötletnek tartja Karácsony Gergely főpolgármester spórolási javaslatát a Fidesz budapesti elnöke. Láng Zsolt szerint ez egy Brüsszelben kitalált trend, és a magyar kormány nem ezt az utat választja.A Fidesz budapesti elnöke, aki egyben a Közép-Magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos is, a TV2 Mokka című kedd reggeli műsorában elmondta, hogy a kormány a kezdetektől a magyar emberek energiabiztonságát tartotta szem előtt, és az ukrajnai háború hatásait szeretné csökkenteni, hogy ne az emberek fizessék meg a háború árát.
   

"Azt látjuk, hogy ebben a kérdésben a főpolgármester úr és a fővárosi vezetés ahelyett, hogy a kormány mellé állna és a budapestieket ugyanúgy megvédené (...), ehelyett elkezd olyan ötleteket bevetni, ami szerintem nemcsak nincs leegyeztetve, de a budapesti lakosság többségének ellenkezését válthatja ki" - fogalmazott Láng Zsolt.
    

Kitért arra is, az elhibázott szankciópárti brüsszeli politika miatt az energiaárak a négyszeresükre vagy az ötszörösükre nőttek, míg Magyarországon a rezsicsökkentésnek köszönhetően továbbra sincs szükség megszorításokra. Hozzátette: Karácsonyék spórolási javaslata az emberek megszokott életét tenné tönkre, és senkinek nem lehet az az érdeke, hogy a város élete felforduljon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com