Langerné Victor Katalin: nem engedhetjük meg magunknak a felejtést

Az emlékezés fontosságát hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára a roma holokauszt nemzetközi emléknapján, csütörtökön Budapesten.Langerné Victor Katalin az emléknap alkalmából Újpesten rendezett konferencián azt mondta, kettős a feladat: az egyik, hogy a szájról szájra terjedő történeteket továbbadjuk, a másik, hogy a történeti hűséget történelmi hűséggé alakítsuk. "Nem engedheti meg magának senki, egyetlen ember sem, de egy nemzet végképp nem engedheti meg magának a felejtést" - fogalmazott a helyettes államtitkár.

    
Hozzátette: a közösségek, a nemzetek, a nemzetiségek, a kisebbségek történetében számos olyan esemény van, amely fájdalmas, tragikus.

Ezekre nem szívesen emlékezünk, de közös emlékezetünk része az is, ami tragikus, mint például a roma holokauszt -mondta a politikus. Langerné Victor Katalin emlékeztetett arra, hogy Auschwitzban, a cigánytáborban 1944 májusában a romák fellázadtak, és hősként küzdöttek az életükért.
    

A megemlékezés mellett hősöket is ünnepelünk - mondta. Molnár Szabolcs kerületi fideszes alpolgármester elmondta, hogy 1944. július 11-én Újpestről korra és nemre való tekintet nélkül hurcoltak el tízezer zsidó és roma származású embert. A kerületi önkormányzat ezért 13 éve július 11-ét újpesti gyásznappá nyilvánította.
    

Zsigmond Barna Pál (Fidesz) országgyűlési képviselő szintén azt hangsúlyozta: szükséges emlékezni, az áldozatok emlékét megőrizni, hogy soha többé ne forduljon elő ilyen szörnyűség. Azt mondta, a háború borzalmai kivételével Újpestet a befogadás jellemzi, az önkormányzat példaértékű együttműködést alakított ki az ott élő nemzetiségi közösségekkel.
    

Karsai László történész közölte: a nácik és szövetségeseik romapolitikája még ma sem kellően tanulmányozott és feldolgozott téma. A szakirodalomban komoly viták folynak még a legalapvetőbb kérdésekről is - tette hozzá. Karsai László azt mondta: nem volt európai cigánynépirtási terv, a nácik nem tervezték valamennyi roma legyilkolását.
    

A zsidókkal ellentétben nem tartották őket "az emberiség elpusztítására, illetve világuralomra törő, iszonyatosan nagy hatalmú fajnak". Faji alapon üldözték őket, "életmódjukat genetikai okokra, áltudományos érvekre alapozva rágalmazták" - mondta. Az Eötvös József Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság és az Asociatia Nevo Parudimos (Románia), valamint az Együttható Közösségépítő Egyesület által szervezett tanácskozáson jelen volt Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló is.
    

Augusztus 2. 1972 óta a roma holokauszt nemzetközi emléknapja. A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján azóta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer romát gyilkoltak meg. Az Európai Parlament 2015. április 15-én tartott plenáris ülésén határozatban mondta ki a második világháború alatti roma holokauszt történelmi tényét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com