Lantos Csaba: megtartjuk az éves elszámolást a napelemes rendszereket üzemeltető családok számára

Megtartjuk az éves elszámolást a napelemes rendszereket üzemeltető családok számára - jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter pénteken a szaktárca Facebook-oldalán. A feltett videóban azt mondta, a kedvezménnyel azok a háztartások is élhetnek, amelyek már benyújtott igényük alapján tervezik megvalósítani fejlesztéseiket."A napokban arra kértük a hatáskörrel rendelkező Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt, hogy vizsgálják meg a kapcsolódó szabályozás módosításának lehetőségét. Juhász Edit elnök asszonnyal folytatott mai egyeztetésünk alapján megerősíthetem, hogy van mód az éves elszámolás fenntartására minden már meglévő beruházás esetében, sőt, bizonyos megkötésekkel az előkészületben lévőknél is.

Megállapodásunk alapján a hivatal a lehető legrövidebb időn belül elvégzi a szükséges rendeletmódosítást" - közölte a miniszter.
    

Hozzáteszi: a jövő évtől is fenntartják az éves elszámolást a háztartási méretű napelemes rendszerekre a telepítésüktől számított tíz éven át. Az éves szaldó előnyösebb, mert minden más megoldásnál több megtakarításhoz, alacsonyabb villanyszámlákhoz segíti a családokat. Brüsszeli elvárás azonban, hogy 2024. január elsejével változtassuk meg az elszámolási rendszert, vezessük be a bruttó elszámolást. A Fidesz-frakció kezdeményezése és az iparági szövetségek álláspontja is az éves elszámolás további fenntartása mellett szólt.
    

"Úgy döntöttünk, hogy a kedvezőbb éves elszámolást alkalmazzuk a már üzemelők mellett azokra a háztartási erőművekre is, amelyek működtetői 2023. szeptember 7. éjfélig jelezték fejlesztési igényüket. Utóbbiak esetében a 2026. január 1-jéig biztosít majd a hivatali rendeletmódosítás a beruházások befejezésére időtartamot. Így a már előkészületben lévő fejlesztések is az éves szaldóban maradhatnak tíz éven át, ha a kivitelezésük legkésőbb 2025 végéig lezárul. A mostantól beérkező újabb igényekre alapozó beruházások pedig egységesen a bruttó elszámolásba kerülnek" - hangzik el a videóban.
    

A kormány, ahogy az eddigiekben, a jövőben is támogatja a magyar családokat a napelemek telepítésében és működtetésében. Az áramfogyasztásukat saját termelésből fedezők elősegítik a sikeres energiaátmenetet, erősítik Magyarország energiafüggetlenségét. Az Energiaügyi Minisztérium a kimagasló ütemű hazai napelemes bővülés folytatásában érdekelt. "Keressük tehát a lehetőségeket arra, hogy új belépőket ösztönözzünk napenergiás fejlesztésekre, új beruházások megvalósítására. Ahogy ígértem, hamarosan tájékoztatást adunk a tavaly bevezetett átmeneti betáplálási korlátozás fokozatos feloldásának ütemezéséről" - fogalmaz a miniszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com