Látássérülteknek, mozgáskorlátozottaknak kialakított sétautat adott át Áder János

Ami természetes mindazoknak, akik fogyaték nélkül élnek, az sok honfitársunknak leküzdhetetlen akadályt jelent - hangoztatta Áder János köztársági elnök pénteken a Vas megyei Jeli Arborétumban, ahol egy látássérültek és mozgáskorlátozottak számára kialakított sétautat adott át.

ader_janos_oficial__btzAz államfő szavai szerint egy olyan egyszerű döntés, mint az, hogy elinduljunk az erdőbe kirándulni, sok fogyatékkal élő ember számára segítséget igénylő helyzetet jelent.

A látásukban vagy mozgásukban korlátozott vagy más fogyatékkal élők pontosan ismerik ezt az érzést - folytatta. Nem szánalomra van szükségük, hanem arra, hogy olyan környezet vegye őket körül, amely nem újabb és újabb akadályokat jelent, hanem abban segíti őket, hogy saját jogukon és erejükből boldogulni tudjanak - mondta.

Áder János hangsúlyozta: azt is észre kell vennünk, hogy ők mi mindent adtak és adnak nekünk méltóságukkal, alázattal megküzdött életükkel. Az akadálymentes ösvény szerény viszonzása és elismerése annak, amit emberi példájukkal és teljesítményükkel nyújtanak nekünk.

A "varázskert" ezzel a sétánnyal még varázslatosabb lett, olyan hely, amelyet nemcsak egyedülálló természeti szépsége miatt zárhatunk a szívünkbe, hanem azért is, mert az emberi természet legszebb arcát képes megmutatni - jelentette ki.

V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében úgy fogalmazott: a Szombathelyi Erdészeti Zrt. beruházása egyedi és különleges, mégis jól illeszkedik az elmúlt évek fejlesztéseinek sorába.

A gyarapodó erdőknek természeti értékeik, gazdasági hasznuk mellett a közjót kell szolgálniuk, az erdőknek egyre inkább a kikapcsolódás, a pihenés helyszínévé, terepévé kell válniuk - emelte ki.

A közjót szolgálta az erdészet akkor, amikor parkerdőket újított fel, erdei iskolák létesítését segítette, színpadot emelt egy pihenőhelyen, és akkor is, amikor az erdei kegyhelyek felújításával zarándokok ezreinek nyújtott még nagyobb elmélyülési lehetőséget a hitükben - mondta.

A nyolcszáz méter hosszú, akadálymentesített sétautat 26 millió forintos költséggel, saját forrásait felhasználva építette ki a Szombathelyi Erdészeti Zrt. a Jeli Arborétumban. Az százhúsz centiméter széles, kerekesszékkel is járható út mentén huszonöt Braille-írással is ellátott tábla tájékoztatja a látássérülteket a karnyújtásnyira álló fákról és cserjékről.

Az arborétum előtti akadálymentesített parkolóktól különleges burkolattal ellátott járda vezet a pénztárakig, a mozgássérültek által is használható mosdókhoz és a főbejárathoz. A haladás irányát a vakok és a gyengén látók számára bordázott vezetősáv segíti, a sétaút végigjárásához pedig hangos idegenvezető eszköz nyújt segítséget német, angol és magyar nyelven.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com