Latorcai Csaba: a kormány célja, hogy uniós és hazai források felhasználásával csökkentse az országon belüli fejlettségi különbségeket

A kormány célja, hogy uniós és hazai források felhasználásával csökkentse az országon belüli fejlettségi különbségeket - jelentette ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Székesfehérváron.Latorcai Csaba a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Húsz éve az Európai Unióban című kiállításának megnyitóján felidézte, hogy az elmúlt 20 évben Magyarország számos területen ért el komoly sikereket, eredményesen tudta hasznosítani az Európai Unió nyújtotta gazdasági lehetőségeket, így a támogatásokat is.
    

Hozzátette: Magyarország a 2014-2020-as időszakban az első három között szerepelt az európai uniós tagországok között az uniós források felhasználásában, a 2021-27-es időszakban pedig jelenleg első. Az államtitkár közölte: fejlettségben Magyarország évről évre erőteljesen zárkózik fel az EU átlagához, ugyanakkor az országon belül az egyes területek közötti különbségek növekedése figyelhető meg. A kormány célja ezért az, hogy a 2021-2027 közötti időszakban 21,8 milliárd eurós kohéziós forrással élhetőbbé tegye a vidéket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

http://ujhazak.com