Latorcai: jövőre hatszázmilliós keretből gazdálkodhatnak az önkéntes tűzoltóegyletek

A tűzoltók tapasztalatát és tudását ismerte el a kormány a hivatásos tűzoltók életpályamodelljének bevezetésével, továbbá azzal, hogy 2010 óta évről évre növeli az önkéntes tűzoltóegyletek támogatását, így jövőre várhatóan már 600 millió forintos keret áll a rendelkezésükre – hangoztatta az Országgyűlés alelnöke szombaton Szekszárdon, a VI. Országos hagyományos tűzoltóverseny megnyitóünnepségén.firefLatorcai János rámutatott: a támogatás folyamatos növelése azt jelenti, hogy 2009-hez képest - a Magyar Tűzoltó Szövetség támogatásával együtt - hatszorosára nő a rendelkezésre álló keret.

Kiemelte: az önkéntes tűzoltók nagyon fontos szerepet játszanak a mindennapokban, hiszen életüket is kockára téve segítenek másoknak, ugyanakkor részt vesznek a megelőzésben, és kiemelt figyelmet fordítanak a hagyományőrzésre.

Nem más ez, mint hivatás, talán azok közül is az egyik legnemesebb - fogalmazott Latorcai János. Hozzátette: egykori önkéntes tűzoltóként ismeri a lelkületet, amely számára egyértelmű, hogy a vállalt hivatást a legnehezebb körülmények között is teljesíteni kell.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com