Lázár: a kormány tárgyal a dél-magyarországi befogadóállomások bezárásáról

A kormány szerdán tárgyal a déli határ mentén található befogadóállomások bezárásáról - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője pénteken Mártélyon, a hódmezővásárhelyi közgyűlés kihelyezett ülésén.lázárA testület egyhangúlag döntött úgy, hogy kezdeményezi a nagyfai ideiglenes befogadóállomás bezárását, mert biztonsági kockázatot jelent a környező települések számára. Lázár János úgy fogalmazott, nincs szó arról, hogy a kormány nagy, állandó befogadóállomásokat létesítsen, ha azonban bevándorlókat kell ideiglenesen elhelyezni, az nem a déli határ közelében történik majd.

A miniszter közölte, a nagyfai táborban több mint kétszáz migráns lakik, többségük illegálisan lépett magyar területre.

A környéken élők arról panaszkodnak, hogy a befogadóállomást elhagyók inzultálják az embereket, a tanyákon élők nincsenek biztonságban. A táborban tavaly ősszel fogolyzendülés is volt.

A politikus kitért arra, hogy január-februárban háromezer migráns érkezett Magyarországra, közülük csupán százhatvan vallotta magát szírnek, túlnyomó többségük nem háborús menekült, hanem gazdasági bevándorló. Többségük a szerb magyar határon keresztül érkezett, de akadtak olyanok, akik Románia felől.

Ha a bevándorlási nyomás áttevődik a szerb-román és a román-magyar határra, a kormány kész akár néhány hét alatt a teljes, mintegy 470 kilométeres román határszakaszon a biztonsági határzár kiépítésére - mondta Lázár János. Hozzátette: a kerítés kitűzése, az előkészítő tereprendezési munkák megkezdődtek.

A politikus szerint meg kell vizsgálni, a magyar-szerb határon szükség van-e második kerítésre, utak építésére, hogy az ország védelme folyamatos legyen. A miniszter közölte, a kormány döntött a hódmezővásárhelyi laktanya megerősítéséről, erőket vezényelnek ide. A bevándorlási nyomás állandósulására akár tízéves távon is fel kell készülni, ezért a honvédelmi tárca tervet készít a laktanya fejlesztésére.

A közgyűlésen ismertették a testület február 19-ei, zárt ülésen elfogadott határozatát, amelyben közbiztonsági okokból kezdeményezik a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató által működtetett, kísérő nélküli kiskorúakat befogadó otthon bezárást vagy - ha ez nem lehetséges - hódmezővásárhelyi működésének megszüntetését.

Döntöttek arról is, hogy a város közigazgatási területén nem alakítható ki közösségi szállás, őrzött szállás, befogadóállomás, egyéb idegenrendészeti szállás. A közgyűlés nem járul hozzá, hogy Hódmezővásárhelyen a város nyugalmát megzavaró gazdasági bevándorlókat helyezzenek el vagy telepítsenek át kötelező kvóták alapján más uniós országból.

A határozat leszögezi, az önkormányzat elsődleges feladata saját polgárainak támogatása, ennek terhére a város nem tud szociális juttatást, közfoglalkoztatást biztosítani gazdasági bevándorlóknak. A közgyűlés ugyanakkor határozott arról is, hogy Hódmezővásárhely, emberiességi szempontokat mérlegelve, kész 2016-ban tízezer euró (több mint hárommillió forint) támogatást nyújtani a menekültek ellátását segítő állami, önkormányzati vagy civil szervezetek számára.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com