Lázár: a Közgép volt az Elios tulajdonosa, övé a felelősség is

Az Elios Innovatív Zrt. ügyében született OLAF-jelentés (Európai Csalás Elleni Hivatal) nyilvánosságra hozatalának időpontja és módja egy politikai akció része - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Hódmezővásárhelyen.Az OLAF-jelentés időzítése nem volt véletlen, kizárólag a kampánynak szól - mondta Lázár János sajtótájékoztatón.

Hozzátette: a hódmezővásárhelyi közvilágítás-fejlesztés befejezése után hét-nyolc évvel az ügy a választási kampány miatt került elő, kizárólag azért foglalkoznak vele, mert a miniszterelnököt akarják belekeverni.

    
A hódmezővásárhelyi közvilágítási rendszer - az országban elsőként megvalósított - korszerűsítése kiválóan működő, a város számára energiamegtakarítást hozó, a lakosság számára jobb megvilágítást eredményező fejlesztés, melyre büszke lehet az önkormányzat - hangsúlyozta a politikus. Lázár János felidézte, polgármestersége idején Hódmezővásárhelyen 2008-ban 6700 közvilágítást szolgáló lámpatest működött. Az évente 100 millió forintba kerülő rendszer korszerűsítésétől a Démász elzárkózott. A Bajnai-kormány pályázata nyitott utat a fejlesztés előtt, amely a technológia megválasztását az önkormányzatokra bízta.
    

Ekkor nem volt olyan cég, amely az országban korábban közterületen ledes közvilágítás-korszerűsítést valósított volna meg. A közbeszerzésen hárman indultak, köztük a Tungsram-Schréder Zrt. mintegy 800 millió forintos árajánlatával, az önkormányzat pedig a jelenleg Elios Innovatív Zrt.-nek hívott cég 577 millió forintos pályázatát fogadta el - ismertette a miniszter.
    

A nyertes vállalkozás beszállítójaként a ledes lámpatesteket a Tungsram gyártotta 340 millió forintért, ezzel a város jól járt - hangsúlyozta a politikus, hozzátéve: a tendert a közbeszerzési hatóság is vizsgálta. A hódmezővásárhelyi közvilágítás korszerűsítéséről igazságügyi szakértői jelentés készült, melyet az önkormányzat a honlapján nyilvánosságra hoz - tudatta a miniszter.
    

Az OLAF tavaly decemberben nyolc pontból álló technikai észrevételsort közölt az önkormányzattal, melyek a végső jelentésben nem szerepelnek. A teljes jelentésben felvetett - más településeket érintő - szabálysértések gyanújának egyik részéről az ügyészségnek, másik feléről az Európai Bizottságnak kell döntenie - mondta a politikus.
   

Lázár János hangsúlyozta: a vizsgált időszakban a Közgép volt a cég tulajdonosa, és így - amennyiben az Európai Bizottság nettó korrekcióról dönt - a felelősséget is neki kell vállalnia.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com