Lázár: a magyar nemzeti szuverenitás tartópillére az agrárium (2. rész)

A magyar nemzeti szuverenitás tartópillére az agrárium, az ágazat szempontjából azonban döntő jelentősége van az élelmiszer-kereskedelemnek - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Hódmezővásárhelyen.Lázár János a Kihívások a mezőgazdaságban című konferencián rámutatott: a kérdés az, hogy ki termeli meg az élelmiszert, és az miként jut el a vevőkhöz. Az emberek a napi fogyasztásra szánt pénzüket döntő mértékben a hipermarket- vagy diszkontláncoknál költik el. Ez meghatározza a magyar élelmiszer-gazdaság helyzetét: amit ezek a cégek a polcra tesznek, azt veszik az emberek - szögezte le.

    
"Amíg ezt nem tudjuk megtörni, és ebben csak részsikereket tudtunk elérni, addig Magyarországon csak félmegoldásokat tudunk biztosítani" - mondta a politikus. A Fidesznek a mezőgazdasággal társadalompolitikai célkitűzései is vannak: azoknak, akik az agráriummal foglalkoznak, középosztálybeli családokká kell válniuk. A kormánynak további erőfeszítéseket kell tennie a tulajdonosi középosztály erősítése érdekében - hangsúlyozta a miniszter.
   

Lázár János kijelentette, helyes döntés volt a területalapú támogatások esetében a degresszió bevezetése.

A kormány pártolja azt az uniós kezdeményezést, hogy még alacsonyabbra kerüljön a kiemelt támogatást lehetővé tevő birtokhatár. A politikus szerint a választások tétje az is, miként zárul Magyarország és az unió közötti vita kimenetele a magyar föld sorsáról.
    

Két éven belül az Európai Bíróság dönt a társas vállalkozások földszerzéséről, valamint a birtokméret 300 hektáros maximumáról - jelezte. Lázár János közölte, a közös agrárpolitikáról folyó vita kapcsán meg kell vizsgálni, milyen lehetőségek vannak az uniós agrártámogatásokhoz nyújtott nemzeti kiegészítés emelésére.
    

Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester elmondta, Hódmezővásárhelyen 40 ezer hektár jó minőségű termőföld van, a járásban dolgozik a megye gazdáinak nagy része. A város az elmúlt években a legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy a gazdáknak nyújtott szolgáltatások helyben elérhetők legyenek. A termelők érdeke volt, hogy Hódmezővásárhely a megyei agrár-közigazgatás központjává váljon, ennek befejező lépéseként az agrár-gazdasági kamara megyei szervezete is a településre költözik.
    

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke elmondta, 2010 óta az agrárium kibocsátása több mint 50 százalékkal nőtt, 22 ezerrel emelkedett az élelmiszer-iparban, 50 ezerrel a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma. Az éves export 5,6 milliárdról 8 milliárd euróra bővült, ez részben a magasabb hozzáadott értékű termékek aránya emelkedésének köszönhető. Az ország adottságai alapján még további 50 százaléknyi fejlődés áll az ágazat előtt - hangsúlyozta az országgyűlés alelnöki posztját is betöltő politikus.
   

Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár kifejtette, az uniós költségvetési ciklusban a vidékfejlesztési program keretében rendelkezésre álló 1300 milliárdból 1100 milliárd forintot - a normatív támogatások szinte egészét, a beruházási támogatások 72 százalékát - már odaítélték. Huszonkilenc pályázati felhívás keretében még jelentős források fordíthatók öntözésfejlesztésre, erdőtelepítésre, tanyavillamosításra, termelői csoportok létrehozására, kertészetek korszerűsítésére - tudatta az államtitkár.
    

Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai főigazgató-helyettese előadásában kifejtette, egyes érdekcsoportok szeretnék, ha az unió költségvetésének 40 százalékát kitevő közös agrárpolitikára fordított források aránya csökkenne. A szakember nem tartja reális veszélynek, hogy az egyik napról a másikra megszűnne a területalapú támogatás, várhatóan mértéke sem változik jelentősen, de jóval több feltételnek kell megfelelni.
    

A jelenlegi elképzelések szerint a végrehajtásban és az ellenőrzésben jóval nagyobb szabadságot kaphatnak a tagországok, ugyanakkor támogatásokat célhoz kötnék. Egyszerű gépbeszerzési vagy építési beruházásokhoz nagyon korlátozott mértékben lesznek elérhető vissza nem térítendő támogatások - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com