Lázár: az a cél, hogy Magyarország 2030-ra legyen Európa legjobb helye

Országépítő munkaként írta le tárcája feladatát Lázár János építési és beruházási miniszterjelölt csütörtökön Budapesten az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén, ahol célként jelölte meg, hogy Magyarország 2030-ra legyen Európa legjobb helye.A politikus miniszterjelölti meghallgatásán úgy fogalmazott: "építeni jöttem és nem rombolni". Elmondta, hatékonyabbá és gyorsabbá tenné a beruházások előtt az utat, és azon fog dolgozni, hogy az országban mindent magyar építészek tervezzenek és magyar vállalkozások építsenek.
   

Lázár Jánost azt mondta, hogy mit építenek, azt a kormány dönti el, azt, hogy hogyan építik, az ő feladatkörébe tartozik. A jelölt 10 ezer milliárd forintra becsülte a jelenleg folyamatban lévő és hozzá tartozó állami beruházásokat, amelyeket szerinte számba kell venni. Ígéretet tett egy új állami beruházási kerettörvény kidolgozására is.
    

Lázár János elmondta, vidéki képviselőként neki a vidék az első, de híve Budapestnek, a főváros nem fog kevesebbet kapni, a vidék fog többet kapni. A bizottság 13 igen, egy nem szavazattal és három tartózkodás mellett támogatta a jelölt kinevezését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Becserkészték az átejtve átejtő pénzmosókat

Becserkészték az átejtve átejtő pénzmosókat

Elképesztő Fejér megyei kiberbűncselekmény-sorozatról adott tájékoztatást Káka-Sándor Nikolett százados. E. Mihályné (55) és T. Jenőné (71) egy háztartásban élve váltak ugyanazon elkövető két álprofilja révén érzelmi befolyásolás áldozatává, és 62 millió forintot átmosó eszközévé.

Roma Police Café Szolnokon

Roma Police Café Szolnokon

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoport által szervezett rendezvény célja, hogy valós párbeszéd alakuljon ki a helyi rendőrök, és a roma közösségek között.

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Kovács Szabolcs törzszászlós, járőrparancsnok a lézervágásban találja meg a napi munka utáni kikapcsolódást.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Elégedett ügyfél helyett üres bankszámla

Elégedett ügyfél helyett üres bankszámla

Tanulság: egy kérdőív kitöltéséhez sosem szükséges a banki adataink megadása.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

"Fenntartható építészet itthon: Magyarország zöld jövője a szentendrei Mintaházparkban formálódik"

"Fenntartható építészet itthon: Magyarország zöld jövője a szentendrei Mintaházparkban formálódik"

A magyar építőipar zöld jövője formálódik: a szentendrei ÉMI Nemzeti Mintaházparkban előregyártott, alacsony energiaigényű házak mutatják be a fenntartható építészet lehetőségeit. Míg a 70-es években a házgyári lakásépítés rekordot döntött, ma már CNC- és robotizált technológiák biztosítják a pontos

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

http://ujhazak.com