Lázár: az Európai Bíróság döntése Brüsszelt próbálja helyzetbe hozni

A kvótaperben született európai bírósági döntés Brüsszelt próbálja helyzetbe hozni a tagállamokkal szemben - jelentette ki Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, miután az Európai Bíróság előző nap elutasította a magyar és a szlovák keresetet a kvótaperben.A miniszter szerint a bírósági ítélet azt üzeni: Brüsszelben eldönthetik azt, hogy Magyarországon ki éljen. A magyar kormány azonban a függetlenség legfontosabb kérdésének tartja, hogy a magyarok dönthessék el, ki tartózkodhat az országban - mondta, hozzátéve: "ha erről lemondunk, akkor az önállóságunk fontos szeletéről mondunk le".

    
Lázár János közölte: a kormány minden jogi eszközt igénybe fog venni azért, hogy az ország függetlenségét megőrizze, ugyanis erre kapott mandátumot a választóktól.

A Miniszterelnökség vezetője arról is beszélt: a kormány - más tagállamoktól eltérően - egyenesen fogalmazott, "nem sunnyogott", hiszen már a kvótaügy elején kijelentette, hogy a magyarok joga dönteni arról, kik élhetnek itt.
    

Az unió tagországai a "brüsszeli diktátumban", a kvótadöntésben előírt összes befogadandó ember 27 százalékát fogadták be eddig, a határidő pedig néhány nap múlva, szeptember 26-án lejár - hívta fel a figyelmet a politikus, úgy értékelve, hogy míg Magyarországra az Európai Bíróság diktátumot alkalmaz, addig más, a kvótaelőírást szintén nem teljesítő tagállamok semmilyen szankcióban nem részesülnek. E miatt a kettős mérce miatt szerinte a kvótát nem lehet komolyan venni, "az egész egy komédia", aminek semmi köze a szolidaritáshoz, csupán arról szól, hogy Brüsszel diktálhat a tagországoknak.
    

Megjegyezte, Németország is a kvóta kevesebb mint 28 százalékát teljesítette, így "nagyobb szerénységre és visszafogottságra" intette a német bírálókat. A tárcavezető kérdésre kitért a kvótaügyben Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásra is, jelezve, hogy megegyezés hiányában az is az Európai Bíróságra kerülhet majd, a kormány ugyanis pedig fellebbezési jogával élni fog. Ott majd biztosan felmerül az a kérdés is, hogy más tagországok miért nem hajtották végre a kvótadöntést - tette hozzá. "Amíg tudunk, harcolunk" - jelentette ki.
    

Lázár János arról is tájékoztatott: szeptember 18-20. között Magyarországra látogat az Európai Parlament Ingeborg Grassle német néppárti képviselő vezette költségvetési ellenőrzési bizottságának küldöttsége, hogy néhány, uniós pénzből létrejött beruházást megtekintsen. A Miniszterelnökség vezetője szerint az ellenőrzési program döntő mértékben Orbán Viktor személyéről szól, ugyanis a delegáció az ellenzéki sajtó által a kormányfőhöz kötött projekteket - például a felcsúti kisvasutat - akar megszemlélni, aminek természetesen nincs akadálya, de lennének fontosabb áttekintendő ügyek is.
    

Azt is mondta, szerinte nincs esély az elfogulatlan vizsgálatra, Ingeborg Grassle ugyanis egyebek mellett olyan Facebook-bejegyzést tett, hogy Orbán Viktor az idegeire megy. Egy politikai kampány kisstílű részének nevezte, hogy éppen a felcsúti kisvasutat vizsgálják majd, ennek pedig szerinte az az oka, hogy a miniszterelnök ott él; ez - mondta - politikai diszkrimináció.
    

A felcsúti kisvasútról adott tájékoztatásában kifejtette: 2016 júniusának közepétől egy év alatt 40 019 jegyet értékesítettek, a jegyárbevétel 17,2 millió forint volt, ami azt jelentette, hogy teljesültek a vállalások.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com